United States or Dominican Republic ? Vote for the TOP Country of the Week !


Hát mondom, ha tetszik, de megzavart az, hogy a tanár ur olyan furcsán néz reám, mintha igazán kételkednék a józanságomban. Sohase iszom. Nehogy azt higyje, hogy kapatosan jöttem ide. Az a história, hát az ugy volt, hogy valami tömegbe keveredtem az utczán.

Nem, én nem félek, kezdte kissé akadozva; de azután mindjobban belemelegedett, nekibátorodott. Én nagyon szeretem a pusztát, a magyar pusztát; nekem ez a gyönyörű rónaság olyan sokat mond... el nem telnék vele sohasem... A gróf csudálkozva merült szemével a leány arcába. Milyen érdekes, finom arc, gondolta; és milyen őszinte nyilt lélek, milyen igazán leányos.

Azután futott anyjához, ki hallván Dózia eltűnését, kikérdezte Ernesztinét, az összes cselédséget s a portást, de senki sem tudott róla hírt adni és az Eszthey-család mind külön-külön meg volt döbbenve a leányka távozásán, kinek most már igazán nem volt menhelye sehol, s ki tudja, hova ragadja őt kétségbeesése? De nem mertek semmit tenni keresésére.

Azt mondta, hogy a , akinek az idegélete fegyelmezetlen, nem lehet igazán vadász és lépten nyomon hibákat követne el puskával a kezében; megbízhatatlan, néha szeles, néha türelmetlen volna; arra a figyelemre, arra a gyors és amellett helyes elhatározásra, amely a férfinak szinte járuléka, egyszerűen alkalmatlan a .

Az ezredes gyorsan visszafordult s szárazon kérdezte: Katona akar lenni? Kadar fölállott és most már határozottabban felelt: Az. Mindaketten elhallgattak. Mikor már hosszu és igen kinos lett a szünet, Kadar azt hitte, hogy nem beszélt elég világosan, nem lehetett a szavaiból mindent ugy megérteni, a milyen igazán ő érzi a dolgot s ujra mondani akart még valamit.

Nem beszéltek sokat; de minden szónak volt valami különös izgató értelme, amit váltottak. „Hát igazán gondolt rám?..." „Lássa, milyen nyomorult a tehetetlen leányok sorsa..." „Még megvan az az almavirág, amit magától kaptam..." „Én meg a legszebb verseimet magához írogattam..."

Persze, hogy ez az önmaga kicsúfolása nem volt őszinte, s ez okon az én ártatlan megjegyzésemben is titkos csúfságot gyanított, amire pedig igazán nem gondoltam. Sohasem voltam csúfolkodó természetű. Azt hihettem volna, hogy Regina erről már meg van győződve, holott pedig úgy vettem észre nem volt.

Nem ismerem! felelte José merészen; azután halkan s indulatosan odasúgta Cynthiának: Menj, távozz, akarom! Cynthia felkacagott... Nem ismersz, igazán nem ismersz, José? Nem ismerlek! Tüstént távozz, akarom! Parancsolom! riadt eltorzult arccal. Cynthia felemelte a karját és újra kacagott.

Senki sem volt az ő szemében oly szép, oly kedves, szellemdús és bájos, mint Veronika, s lehetetlennek tartá, hogy oly ember, mint Jakab, ezt észre ne vegye és ne vonzódjék hozzá. Hitt és remélt, s arra nem gondolt, hogy helyes-e Veronikát kétes reményekben ringatni, ki igazán komoly, mély érzésű leány volt.

Az is belenézett a lepedő tölcsérébe s halványan meredt reá a mozdulatlan gyerekre. A fiúcska halántéka igazán feketedni kezdett, előbb csak egy karikában, aztán mindig sötétebb lett a folt. De élt. Mintha vigasztalni akarta volna a két asszonyt, egyet-egyet rugott rajtuk, vagy a kezével bökött beléjük, de gyengén, alig-alig hogy észrevették. Hallgattak aztán az egész uton.