United States or Djibouti ? Vote for the TOP Country of the Week !


Hadady csöndesen figyelte egy darab ideig ezt az áldott sürgést forgást, ezt a nemszűnő kedvezni akarást; azután behunyta a szemét és arra a másik asszonyra gondolt. Most már akart gondolni. A képzelődésének ennél kellemesebb izgalmat nem bírt volna táplálékul adni. Milyen különös, tünődött félálmában. A feleségem sokkal szebb, bizony isten! és engem hogy imád! s mégis Juditra kell gondolnom.

Ugyan kérem, tisztelt doktor, nem adná nekem ezt az orvosi véleményét irásban? Szivesen, monda doktor Pipitér és megirta a tudományos értekezést, és müértői véleményt, melynek értelmében az unalom tökéletesen alkalmasszer arra, hogy valakit megöljön.

Kimondani azonban nem merte ezt senki. Előzékeny volt, szerény, kalapot emelt mindenkinek, választékosan öltözködött, beszélt, mosolygott, hát nehéz egy ilyen tökéletes embert olyan váddal illetni, a mit bizonyítani nem tud az ember. Akkoriban különben eladó volt a szép bolt.

A szikkadt között lépten-nyomon lábam alá kerültek az itt elhagyott mindenfélék: kulacsok, sipkák, kenyér-tarisznyák, bajonettek, összetört puskák és más effélék. Valóságos zsibvásár. Ha a mindenfelé látható vérfoltos rongyok és eldobott, piszkos vattadarabok nem ütköztek volna szemembe, akár elhagyott zsidópiacnak is nézhettem volna ezt a nagykiterjedésű hepehupás területet.

Hála Istennek, gyermekem, hogy itt van, kiáltott föl Holcsi s észrevette, hogy Dóziának sötétpiros lett arczocskája s szeme elborult, mely pár pillanat előtt még boldogságban tündökölt. A rossz lelkiismeret, gondolta az ügyvéd. Kiván valamit tőlem? rebegte elfogultan a leányka. Mindenekelőtt olvassa ezt a levelet.

Senki sem tett megjegyzést Dózia elhatározására nézve, s Oroszlay búcsút vett és gyorsan távozott, mint ki nem birja titkolni bánatát s idegességét és nem akart a hölgyeknek terhére lenni. Még mindig mennyire szereti, gondolta ajkait harapdálva Hermance. És ezt az érzést én keltettem föl benne végzetes tévedésemmel! Nem hagyhatjuk Dóziát a zárdában, mondá nagy erélylyel Veronika.

Jakab arczán meglepetés látszott ez odavetett szavakra, s vonásai egyszerre megélénkültek, szemei fölvillantak. Te azt hiszed, Loránd, hogy Esztheyék számítanak rám? Enyingi nagyot nevetett. Ezt csak oly ember kérdezheti, mint te vagy, Jakab, ki átálmodja az életet, s nem veszi észre maga körül a legkézenfekvőbb dolgokat. Mit értesz ez alatt?

És ezt apa kérdi elsőszülött fiától! Akarod talán mondani, hogy az én jószágomra fogod betábláztatni a Góg Ferencz követelését? Isten mentsen! Nem a te jószágodra, hanem az én részemre, mely engem, mint elsőszülött fiadat jogosan megillet. Jaj nekem! kiáltott Atlasz úr, kétségbeesetten, ha így folytatod, utoljára nem marad semmi a jószágból, a mi téged jogosan meg fog illetni.

A szegény ember hitetlenül bámult maga elé, mintha álmodnék. Nem hittem, nem hittem... Tovább is még folyton nőtt a siker. Hallatlan lett, csudát müvelt a publikum. A darab végén már vonszolni kellett ezt a szegény nehézlábu embert. A közönség sem akart hazamenni. Mikor már ürült a szinház, ugyanaz a publikum rohanta meg a pénztárakat, a mely végignézte a darabot.

Hát csókold, nem bánom, úgyis utoljára... hisz' megcsaltál. Most sem a szerelem! még most sem, amikor válni készülsz! Csak az, hogymegcsaltalak!" De hogy azt mondanád: „lásd, milyen nagyon, milyen odaadóan szerettelek s te mégis elvetted tőlem a szerelmedet!" ezt nem! ezt a te ajakad, a te szíved nem bírja el. Pedig erre vágyom és erre vágytam mindig.