United States or Guyana ? Vote for the TOP Country of the Week !


A platina manap a legértékesebb fémek közül való: a tudományos kutatók, a vegyészeti gyárak, a fogorvosok és az ékszerészek egyaránt nagy hasznát veszik. A platina a legsúlyosabb fém, csak az ozmium és irídium nevű fémeknek nagyobb a fajsúlya. A termésplatina színe sötétebb vagy világosabb szürke aszerint, amint vasat is tartalmaz vagy sem. A színplatina szürkésfehér, ezüstös színű.

Megvette a pereceket s míg az utcán, a sötétebb részeken ette, a gyönyörök további folytatására gondolt. Hirtelen eszébe jutott a Halál. Nem a kisbetűs halál, hanem a nagybetűs halál, amely tánchely és ott katonák szoktak összegyülekezni. Beszélni hallott már róla, tudta is, hogy merre van, mert az út a gyakorlótérre arra vezetett, de benne még nem volt.

Az is belenézett a lepedő tölcsérébe s halványan meredt reá a mozdulatlan gyerekre. A fiúcska halántéka igazán feketedni kezdett, előbb csak egy karikában, aztán mindig sötétebb lett a folt. De élt. Mintha vigasztalni akarta volna a két asszonyt, egyet-egyet rugott rajtuk, vagy a kezével bökött beléjük, de gyengén, alig-alig hogy észrevették. Hallgattak aztán az egész uton.

Minden lépésnél sötétebb lett már s az asszony néha megbotlott egy-egy kőben. A férfi is megállott ilyenkor egy pillanatra és korholta. Valami olyan paraszt gyöngédséggel szólott hozzá, a miben benne van a nembánomság is, de még az is kitetszett a szavából, hogy rosszul esnék neki, ha baj érné az asszonyt. Elbukdácsolsz. Nem tudsz a lábad alá vigyázni.

Koromsötétben bukdácsoltunk előre az erdő fái alatt. Egy-egy villám vakító fénye után csak annál sötétebb lett. A tulajdon orromat sem láttam, nemhogy az előttem haladó Regina alakját ki tudtam volna venni. Máskor tíz percig tart ez az út most beletelt harminc is, míg végre Regina megállt és megfogva kezemet, megvígasztalt. Itt vagyunk! Hajolj, nehogy beleverd homlokodat a sziklába.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik