United States or Ghana ? Vote for the TOP Country of the Week !


A következő reggel nyájas napsugarakkal virradt meg, s a ház körül csend és béke honolt, nem úgy mint az épületben lakók szivében, kik együtt és külön-külön nyugtalanul látták elérkezni a vasárnapot.

Mirát nem látta rögtön, de a házból kihallatszó zongoraszó elárulta, hogy Sugár Mariskánál van, ami csak azt jelenthette, hogy nem igen hajlandó holmi erkélyjelenetekre. Hallja, édes Vidovics, szólt Lola, ha nagyon kedves akar lenni, megtehetne nekem egy szívességet. Külön-külön még csak meg tudok barátkozni magukkal, de elefántnak ez az úr egy kicsit unalmas. Mit tegyek?

Négylovas kocsira pakkolták föl egy csomó komisszióval, a mik külön-külön czédulákra voltak irva. Azonkivül neki magának is volt elég dolga. Vitt magával vagy husz forintot, hárászra, selyemre... Az anyja most már hangosan sírt az ura mellett és kunyorált neki: Csinálj valamit... küldjél valakit eléje Sándor, ez nem tréfa, nem tréfa... Hazahozza az a négy , ha már utban vannak.

Ugy beszélték meg, hogy egy kis fogadtatást rendeznek a raktárosnak, a ki ma hozza haza a feleségét. Mig a vonat megérkezett, három négy csoportba összeállva beszélgettek külön-külön a tisztek, altisztek és a munkások, tárgyalták a házasságot, ez volt ma a legaktuálisabb megbeszélni való a pálya-udvaron.

Külön-külön laktak, mindegyik a maga birtokán, közelben azonban, az egyik jobbra, a másik meg balra a kis utczától és sürün ellátogattak a bátyjukhoz. Naponkint körülbelül ötvenszer. Az is megesett, hogy csak jött valamelyik, körülnézett s miután meggyőződött arról, hogy legutóbbi látogatása óta semmi változás se adta elő magát az udvarban, szó nélkül távozott.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik