United States or Tajikistan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Tudtam, hogy az uram, ha már olyan szigorúan vélekedett, nem is engedne egykönnyen, én hát a tudtán kívül tanúltam meg a puskával bánni. Öreg erdészünk volt a tanítóm, aki erdei sétáimon feltünés nélkül elkísérhetett s akinek a puskájával azután egy szép napon leterítettem az első őzet. Képzelheted, mit éreztem, amikor a véres zöld galylyal, kis vadászkalapom mellett, az uram elé toppantam.

Lassanként rájött mindezekre, de az okát nem birta kitalálni, s félni kezdett, hogy valamely cselszövevény veszi őt körül, mi lassú biztossággal halad czélja felé... Azon a reggelen, melyen Oroszlay puskával vállán elindult Tornyos felé, ő is elhagyta szobáját és gyorsan átfutva a kerten, sietett a partja felé.

Itt barangolt egész nap, puskával vállán, de ritkán lőtt vadra, még ritkábban találta el s valódi csoda volt, ha egyszer-másszor mégis hozott haza valami vadász-zsákmányt.

A parancsnokság informálva volt már a nép hangulatáról s megijesztette a sok csákóval, puskával. A parasztok a réten csoportosultak s csak messziről látták a fellobogózott kocsisort s a lokomotiv kéményére akasztott óriás koszorut, amelyről két felől széles szalag uszott a levegőben.

Azt mondta, hogy a , akinek az idegélete fegyelmezetlen, nem lehet igazán vadász és lépten nyomon hibákat követne el puskával a kezében; megbízhatatlan, néha szeles, néha türelmetlen volna; arra a figyelemre, arra a gyors és amellett helyes elhatározásra, amely a férfinak szinte járuléka, egyszerűen alkalmatlan a .

A Nap Szava

felülete

Mások Keresik