United States or Latvia ? Vote for the TOP Country of the Week !


És meg akart fordulni, hogy a folyosón végig menjen, de e perczben kulcsot hallott a zárba illeszteni kivülről s gyorsan fölnyilt a kapu és egy férfialak lépett be rajta égő szivarral szájában, melyet beléptekor kiejtett ajkai közül s lehajolt utána és mielőtt a kaput bezárta volna, keresgélni kezdte szivarját. E perczben azonban szélgyorsasággal érzett valakit elsuhanni maga mellett.

A hotelier pénzt kér s ha legalább tiz márkát nem fizetnek le a tartozásból, kidobja őket az utczára; ezért bátorkodott fölkeresni az urakat. Pirult, szégyenkezett, de valahogy kinyögte, a mit mondani akart s lesütött szemekkel várta, hogy mi következik most. A fiuk összenéztek.

Természetesnek tartá, hogy az nem akart egyedül lenni, ki már az intézetben biztosítá őt, hogy soha sem érzett oly vonzalmat emberi lényhez, mint hozzá, s boldog volna, ha együtt tölthetnék életüket.

Egyszer említettem előtte, de úgy nézett rám, mintha keresztűl akart volna szúrni szemével. Majd arra is találunk módot, találunk módot, mondá Góg Ferencz görnyedezve. Addig is igyekezzünk szegény Sándorunkat lehetőleg szórakoztatni s elvonni lelkét emésztő tépelődéseitől.

A bátyja most már csakugyan megijedt s hozzá akart menni, hogy segítsen rajta. No mi bajod? A leány most már fölállott, nekitámaszkodott az asztalnak, hogy erősebb legyen s most már keményen, olyan érdesen beszélt, a milyen hangot ebből a szép, piros, üde gyermekszájból nem várhatott az ember. Mit akarsz? Azt akarod, hogy belehaljunk mind a szégyenbe, a mit ránk hozol? Meddig megy a hitványságod?

Mit akart mondani? Vajon mit akart mondani? mondá Góg Ferencz, mintha visszhangot adna Sándor lelki töprengésére.

Grófné nem ismeri föl e sorokban védencze egyéniségét? kérdé bizonyos mohósággal a gróf. Távolról sem! Dózia kissé makacs, de bájos, gyermekes, melegszívü teremtés, ki ily hideg, kimért, hivatalos levelet nem tudott volna írni. És mégis oly váratlanul, szó nélkül hagyta el a grófnét, mintha szabadulni akart volna.

Aztán sokszor hátrafordult, mondani akart valamit, de mindig csak lenyelte. Mikor uj kaptatóra értek s megint előttük állott a lejtő, amin uszik majd a is, meg a kocsi is, végig törülgette az arczát egy nagy vörös kendővel s csendesen beszélni kezdett a leánynak. A kisasszony fiatal s ha veszni kell, az a rendje, hogy én pusztuljak, a vén. Az már ugy lesz.

A kórházba vitték s mert az apja, a kovács nem akart külön fuvart fizetni, a Dombi fiu hajtott a műhely elé hajnalban. A káposzta már föl volt rakva. Gyönyörü haboslevelü, nagy kerek fejek, a minek a felső levelei kifoszlottak a nagy belső nyomás alatt, csupa óriási kőkemény káposzta, hogy tál legyen, a mibe befér belőle egy is.

Midőn kezét nyujtá a plébánosnak, az hideg volt, mint a jég, és szemét komoran, elgondolkozva szegzé a földre. Lassan, nehéz léptekkel ment ki a szobából, minden további szó nélkül. Atlasz úr fölugrott és fia után akart sietni, de a plébános az ajtó elé állt és elzárta a menekülés útját.