United States or Mexico ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az »úrSok van vele mondva nagyon, régi hosszú idők nyomán támadt ellenszenv, mely ma is él. A paraszt olyan mint a krumpli: csak sülve tartja némely »úr«; a paraszt meg azt mondja erre a maga vastag, sunyi és nehéz ötletével: Nem tom mér haragszanak ránk az urak, hisz nem akarjuk mink őket mögnyúzni egyszörre.

Igen panaszkodott, amikor utoljára beszéltem vele, pedig egyébként izmos öreg ember. A kapitány úr egy láda konzervet cipeltetett árkomba, de nem nyúltam hozzá. Amint a nap eltűnt a láthatár pereme mögött, kényelembe helyezkedtem nyirfám alatt és a magam kincseinek raktárából vacsoráztam pár szelet szalámit és egy karéj kenyerét.

Jól van no, mondta, széthajigáltatom a rőzsét, legalább lesz dolog vele, ha megint össze kell rakni. Ki az ördög tudja azt, hol bujkál azóta az a bitang kis hóhér? Nagy immel-ámmal és édeskevés reménységgel mondta. De a véletlen éppen a legjobbkor avatkozott bele a dologba.

Most már tudott róla egyetmást a felesége révén és barátkozni óhajtott vele... Majd össze ismerkednek az asszonyok is. Nagyon kedves lesz az. Hadady idegesen hallgatta; a vacsora elől menekülni akart... Ma nem lehet; éppen ma lehetetlen. De az asszony talált egy pillanatot, amikor odasúgta: Akarom, hogy gyere; éppen ma akarom, Hát ment. Sipotó lélekzettel, magamagát utálva, mégis ment.

Nejének nem mert szólni, mert attól félt, hogy ezzel is elárulja bizalmatlanságát s alkalmat ad fenyegetésének beváltására, mielőtt meggyőződhetnék az igazságról. De vére forrni kezdett már a gondolatra is, hogy ez ember nejét meri lesni, hogy találkozni akar vele, s ez a gondolat egészen megfosztotta nyugalmától és a józan megfontolástól, melyet egy ideig magára erőszakolt.

Most csinálhatok vele, amit akarok? Nagyszerű, Géza! Tudod, mit fogunk csinálni? Felszabaditjuk Lenkét. Visszaviszszük az erdőbe. Legyen megint szabad. Szamár vagy Alice mondta a szobaur. A liba házi állat. Sohse volt erdei madár. Mindegy, mindegy. Az ősei szabadok voltak. Mi ugyis elmegyünk. A Lenkét felszabadítjuk. Zelma néni! Zelma néni kérem, fogja meg a Lenkét. Kivisszük a hüvösvölgyi erdőbe.

A fiatalabb Glubovitz jóformán suhanczkorában került fel a fővárosba, de már akkor se igen látszott meg rajta, hogy vidéki. Roppant finoman öltözködött s a modora is olyan előkelő volt, mint valami hivatalnoké. E miatt valami megkülönböztetett szivességgel bántak vele a boltosok, a kiknél segédkedett.

Klára Sándor mellett ült, s Atlasz úr szótlanúl, csaknem megdermedve roskadt székére az asztal végén. Szerencsére oly keveset törődtek vele, hogy senki sem vette észre, mennyire ki van kelve rendes formájából. A vendégek ettek, ittak, suttogtak, kiabáltak, nevetgéltek, s Atlasz úrnak az asztal végén elég ideje maradt háborítlanul magához térni fájdalmas meglepetéséből.

A leányka útjában semmi panaszra nem lelt okot, mert Gerai Mahmud Abdul khán minden várakozás felett gyengéden bánt vele, sőt gyakor látogatások által sem bolygatta szomorú kedvesét, s a többi durvább tatárokat hasonló tiszteletre gerjeszté urok magaviselete.

A közel vidéknek ez a szakasza tele volt bokrokkal, az erdőség csak e bokor-labirintuson túl kezdődött, szemmértékkel mérve körülbelül két kilométernyi távolságra attól a helytől, ahonnan szertevizsgálódtam. Tisztában voltam vele, hogy mindenekfelett az erdőt kell okvetlen elérnem. Ha egyszer benn leszek, az »erdei ember« tapasztalt ösztöne fog vezérelni a helyes útra.