Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. július 11.
Most igazán nem tudom, hova vigyem... Istenem, Istenem... Dózia, ha tudnád, ha csak sejtenéd, mily bonyodalmakba kevertél engem és magadat. A leány mind nagyobb csodálkozással szemlélte ezt a vergődést és nagy nyugtalanság látszott rajta. Bocsánat, asszonyom, de nem tehetem. Elveszteném minden növendékemet, ha engedékenységemnek hire menne, ismétlé Obrenné. Kitől tudnák azt meg?
Ha megmondom, ki a menyasszony, rögtön érteni fogja szavaimat. Halljuk, ez igazán érdekel. Pármay Juliska. A cseregyermek! Ez meglepő. A pör alatt ismerkedtek meg? A mint tudja, gróf úr, ott laktam náluk egy hónapos szobában, hogy Somorjayt megfigyeljem, a mi sikerült is. Megtudtam mindent, a mit tudni akartam, de elvesztem szivemet. Tehát kétféle eredménnyel járt a megbízás? Gratulálok!
Nem folytathatták: a leventék már a közelben voltak s tisztelegtek. Vidovics észrevette, hogy Mira pirosabb, mint máskor s hogy az arca csupa ragyogás. Valami öröme volt, ugy-e? Óh, nagy örömem! Végre valahára szépen énekeltem a próbán. De, tudja, igazán szépen! Még a zenekarból is megtapsoltak. Az igazgató pedig örömében virágot hozatott. Nézze ezt a sok ibolyát!
A fészek belső kiépítéséhez való anyagot a fészek pereméről a fészekbe dobják és utánaugranak. Aztán lábaikkal megragadják, szétosztják, ide-oda forogva elteregetik és a mellükkel igazán csodálatos ügyes módon nyomkodják. A tojásoknak a kiköltése majdnem kivétel nélkül az anyamadár gondja, de némelyik madárfajnál a nőstény és a hím felváltva költ.
És melegít, az bizonyos... És nem is olyan rossz, mint ahogy gondoltam... Valamilyen kesernyés íze van, de hogy mondjam igazán nem rossz, ha az ember szája kicsit már hozzászokott... Nem kell ehez hozzászokni, lelkem, enmaga szoktatja magát, merthogy jóféle ital. Csak a komiszhoz kell hozzászokni. Nem tudom, merjek-e még? Merj. Sok lesz... Hányszor ittál? Kétszer... És fázik még a lábad?
Éppen elég egy húsz napos manöverre, tekintettel arra, hogy a volt brigád-parancsnok úr a tavasszal megkapta a kék ivet s ezentúl nem jár reá az ezred borára. No ezek jól vannak felrakva. Király Miska, a traintiszt igazán ügyes gyerek, pontos, figyelmes, gondos, derék, jó fiú, valóban kár, hogy öreg főhadnagy már s a novemberi előléptetés a másodosztályú kapitányok közé sorozza.
Különösen az ujévi beszédeinél megszoktuk már azt kérdeni tőle, a mit Boilan kérdezett Mallebranchetól, mikor az panaszolta, hogy Arnould nem értette az ő művét az „eszmék világáról.“ „Tehát igazán azt akarta ön, hogy megértse valaki a mit ir?“
A szomszédné derék, jólelkű, tapasztalt nő, megigérte, hogy akármikor lenne is rá szükség, rögtön átjön. Most igazán a szerkesztőségbe ment; kapkodva dolgozott valamit, amíg estefelé, a megszokott időben azt nem érezte, hogy ha csak egy másodpercre is, de látnia kell azt a másikat. Csak annyi ideig, amíg megmondhatja neki, hogy mostanában ne várja, nem jöhet; lehetetlen, hogy jöjjön.
Igazán, szólt elámulva a nagyhitü férfiu. No, ugyan ezt nem hinném, ha te nem mondanád! S igazán odaszur a czuczával a török fejhez, s kanyargattatja magát a fa-lovon? Csodálatos passziói vannak ezeknek a nagy férfiaknak. Hanem azért csak mégsem ült rá a fa-lóra, hanem inkább olyan helyre óhajtozott, a hol valami enni és inni valót adnak.
De hogy én se vigyem el szárazon, arról gondoskodott a balszerencse egy kiálló szeg képében, amelybe belebotlottam és kiszakítottam oldalvást az új bakancsomat. Ritkán szoktam káromkodni, de most igazán nagyon mérges voltam a saját ügyetlenségemre. Már most csak hamar egy csizmadiát, aki a repedést befoltozza.
A Nap Szava
Mások Keresik