A fejét hátrahajtva, lábait szétvetve ivott, minduntalan odasandítva a liburna felé, amelynek szélén harminc csáklya emelkedett a levegőbe. Abban a pillanatban azonban, amint a fölemelt csáklyák ropogva vágódtak bele a gálya oldalába, hogy a két hajót összekapcsolják: Testa rémülten eresztette el a korsó füleit s a vörösbor végigömlött ruháin, nyakától a talpáig.

Forrott, sistergett az egész tömeg, mint egy izzó katlan s egy este nekimentek a gyárnak. Mig a nagy kaput döngették, valaki fölrántotta belülről a kis ajtót és csendőrök állották el a küszöböt. A kik az első sorokban állottak, meghökkentek kissé a szuronytól, de hátulról nyomták őket, nem lehetett visszatérni. A hadnagy kiállott emberei elé s revolvert tartott a kezében.

A varjak hang nélkül suhannak; egyik jön, másik megy; aztán egyszerre seregestül kél fel, hogy újra leszállingózzék, minden rendszer és minden igazi összetartás nélkül. Ámbár sokan szeretnek együtt lenni, de nincs köztök kettő, amelyik egymáshoz húzna. Néha szárnyra kap valamelyik s elválik a tömegből másfelé, úgy hogy vissza sem jön. Mindezt el lehet nézni annak, aki nem únja.

A lelket óvni, nevelni s gyámolítani kell s főleg a kizsarolástól kell azt megóvni. A szociáldemokrácia is meg akarja védeni az emberiséget a kizsarolás ellen, fel akarja karolni a gyöngét s biztosítani akarja a létét, meg akarja ezt tenni a kiváló munkabirók kárára is, amiért azután kapitalista irányzatú írók, mint Méhely Kálmán is, a szociáldemokráciát a „lusták vallásának‟ nevezik el.

Én akkor gyenge voltam, te okát nem is képzelheted, de csak máskor hozza őt az ördög nyársom hegyére. De már ideje, vonuljunk el. S a szikla mögé bújtak a haramiák, kiki alkalmas állást keresve, mely mind lövésre, mind elrejtésökre egyiránt alkalmas. Kevés ideig vártak e helyzetben, midőn Szodoray és Ilka öt szolga kiséretében az út magasán megjelentek.

Oroszlay magának vőlegénye, s nincs ok , hogy cserben hagyja... Tudja-e, hogy ő olyan valamire fogja határozni magát, mitől Isten óvjon meg mindnyájunkat, kik keresztények és vallásosak vagyunk. Az nem lehet! kiáltott föl rémülten Dózia. Ő tudja, hogy miért hagytam el... Nem vagyok méltó hozzá, s ha ma kész volna is értem minden áldozatra, később megbánná és akkor...

Hát egyszer meglát Feri egy kurta subás embert a piaczon, a mint hatalmas étvágygyal falatozik szalonnát, kenyeret és zöld vöröshagymát szedegetvén elő a tarisznyájából. Mikor a vöröshagymának vége volt, akkor meg poszpásznak egy csomó fris foghagymát morzsolgatott el . Ez lesz az én emberem! gondolá magában Feri s belekötött a jámbor emberbe. Hallja kend, atyafi, szereti-e a komédiát?

Nem furcsa, hogy ez az ól meg ezek az izék... nem vesztek oda? Regina rám nézett és megbiccentette fejét. Igen, mondotta szelíden ez elég furcsa. Kellemes elégedettséget éreztem. Nem a válaszra voltam kíváncsi, hanem a hangra, ez pedig igen enyhe, igen megbocsátó volt, semmi nyoma benne a goromba haragnak, amelyre el kellett készülve lennem.

És kiki felejtkezve a tatárokról, Pintye Gregort, a vérengző haramiát emlegeté. De Szirmay átlátván egyszer a veszedelmet, tüstént el volt tökélve annak erős gátot vetni: bátorító szavakat intéze a várbeliekhez, s valóban nevekedék is merészségök, mihelyt csak gyaníthaták, hogy nem a tatároktól fenyegettetnek.

Ám ahol csak tehette, célzásokat ejtett el arról, hogy Dömötör végre is mindent a feleségének köszönhet.