United States or Switzerland ? Vote for the TOP Country of the Week !
A márványburkolatú hall közepén, középkori gót bronzok, templomi kegyszerek, kasulák, dalmatikák, infulák, pásztorbotok, kelyhek, zászlók, szentképek és tipológikus csodaszörnyek bizarr, vibráló színű múzeumában egy darabig tétován állott. Az inasa némán, kérdező szemekkel meredt rája, hogy melyik kabátot adja rá szokott éjjeli sétáira. Dömötör legyintett egyet a kezével. Ma nem megy sehová.
Dömötör egyszerű és őszinte lelke beismerte, hogy ez rendkívüli dolog, különös áldása a sorsnak, tüneményesen ritka szerencse. Nem olyan természetes az, hogy ő odáig jutott. Úgy is történhetett volna, hogy útközben megfogy az energiája, tévedt utakon elbukik a tehetsége, túlságos szenvedélyek meggátolják a siker kivívásában ... Tulajdonképpen nem is tudja, hogyan sikerült minden.
Nóra eltűnt, csak egy lázas, őrjöngő érzés maradt meg belőle, az első és utolsó szerelem örök impressziója. Dömötör egyetlen hajszálat, egyetlen levelet, vagy képet nem talált, ami Nóra testi valóságát közelebb hozta volna érzékeihez. De minden pillanatban közelebb került ahhoz a nagyszerű elragadtatáshoz, amelyben évekig vergődött.
Dömötör látta, hogy az ő fantáziáján kívül van egy széles és ragyogó világ, amelynek csak a kerítésén pillanthat be néha, de magáévá nem teheti sohasem. Ez nem bántotta túlságosan, de félszeggé tette és zárkózottá. A nagy stílust nem szerette és nem kívánta, de a maga kicsinyes kedvteléseit, polgári szokásait és naivitásait restelni kezdte.
A csoport annyira plasztikus, a konturok a leáldozó nap hátsó világításában oly élesen rajzolódtak a levegőbe, az egésznek hatása oly egységes, befejezett és szobrászi volt, hogy Dömötör elővette vázlatkönyvét és nyomban belerajzolta a körvonalakat. Penelope Telemachossal a tenger partján ül és Odysseus után epekedik.
Ezután más életet élünk fogadkozott anélkül, hogy Dömötör ezt megkövetelte volna. Mindenekelőtt férjhez adjuk a leányomat.
A szögletekben aranyrudakon sátrak, görög és perzsa selyem hímzésekkel, széles olasz heverődiványokkal és öblös karosszékekkel. Ebben a teremben minden a fülledt és túlterhelt érzéki kultúrára és van Roosen bárónőre emlékeztetett. Dömötör úgy ténfergett benne, mint egy múzeumban, de nem tagadta: örült, hogy ez a múzeum az övé. Dömötör egy percig sem maradt a műteremben.
Mindezeknél fogva egymást érték a nyakába zúduló kitüntetések és egy este a szépművészetek minisztere magához hivatta és közölte vele, hogy megkapta a szükséges szavazatokat az akadémiai tagsághoz. Dömötör, aki egyszerű lelkű férfiú volt, a gáncsot fájó szivvel, az elismerést ujjongó örömmel szokta elfogadni. Nagyboldogan ballagott hazafelé, mint egy mámoros gyermek az első csók után.
Az ön művészete már befejezte létjogosultságát a renaissance nagy architektonikus és imitativ ügyeskedéseivel. Ezzel végeztünk. Dömötör és Piacella Virgil, az öreg szobrász és a vén sirkőgyáros, szomorúan egymásra pillantgattak, mintha bocsánatot akartak volna kérni egymástól, hogy az üzlet megkötése elé ily megcáfolhatatlan dokumentumok tornyosultak.
Délben azt is megtudta Dömötör, hogy a bárónő csak két-három nap múlva lesz látható, mert tegnap hirtelen leutazott dunántúli birtokára. Tehát semmit sem tud az éjjeli kirándulásról. Mégis szerencsém van, a mindenségit dörmögte magában és izgatottan nyalogatta szájaszélét a nem várt kellemes fordulatra ... Az örvendezés nem tartott sokáig.
A Nap Szava
Mások Keresik