Esetlenül, a nagy testü emberek tempós lassuságával mozgott, dörmögve, nagyokat nyelve beszélt s a mikor már néhányszor kegyetlenül leszidta az öcscse, óvatosan vigyázott, hogy ne mondjon valami olyast, a mire az megint ostobának meg marhának mondja el.

Eddig mindig talált valami kitünő ürügyet , hogy miért nem utazik el s azt hitte, hogy csak az unalmát űzi. De most már kifogyott az ürügyekből s rájött, hogy igenis, vár valamire. Nemrégen még semmit se kivánt az élettől, de ma várja annak a kis lánynak a csókját. Miért? Mert szebben nézett , mint a többiek? Elég nyájasak hozzá a többiek is.

Mindakettőt elolvasta még egyszer: Amaz így szólt: „Van itt egy Monsieur Vidovics. Elég jómódu. Mintegy másfélmillió tallérnyi vagyon. Csupa szántóföld. Szép fiu, fiatal, egészséges. Művelt is, ha éppen akarod. Mit szólnál hozzá, ha mint Madame Vidovics térnék vissza Hágába? Emma. Utóirat: Barna, nem lángész, az én genre-em."

Szinte izgató várakozásunknak a szomszédos biliárdteremből fölhangzó vad hördülés vetett véget; az inas, aki az ura parancsára odament Zulejkáért, feltárta az ajtót és a következő pillanatban roppant szökéssel termett köztünk egy gyönyörű szép tigris. Hogy milyen riadalom tört ki erre a vendégkoszorú közt, azt nem kisérlem meg leírni; még magam is éreztem, hogy elhalványodom.

Arcza halálosan elsápadt, azután kigyuladt, szeme villámlott, s mialatt ökölre fogott keze görcsösen szorítá magába a papirdarabot, a folyosó ablakához futott, fölrántotta s erős hangon lekiáltott az udvarra: Lovamat! Rögtön nyergeljétek meg lovamat!

Ezeket a gondolatokat jónak látta elhallgatni a testvérek előtt, akik csodálkozástól kimeredt szemmel bámulták a Lőrinc fráter konyhakertjéből kivirágzott Madonnákat, Benignákat, szenteket és szeráfokat. János testvér cellájában még éjfélkor is égett a petroleumlámpa.

Kedves, , házias asszony volt, akinek semmiféle üres bolondságon sem járt az esze; kissé későn ment férjhez és már közelebb volt a negyvenhez, mint a harminchoz, de még olyan kellemes külseje volt, hogy Bánky Dini bizony bátran beérhette volna vele szerelem dolgában is.

A párbaj kora hajnalban már megtörtént, pisztolyra, és szegény Lándsánk hőn dobogó keblébe kapta a gyilkos golyót. Nem régen hozták haza, Lilla húgom elájult, én orvosért küldtem, de e nyomorult kocsis még most sem tudta befogni a lovakat, és szegény megsebesült barátunk magányosan vergődik halálos kórágyán, illetőleg pamlagán. Hol van? Vezessen hozzá.

De még sok szép időt készülök Zalánczon élvezni. Grófnék nem képzelik, mily fölséges ott a vidék. Kedvelője ön a természetnek? kérdé Veronika. Imádok mindent, a mi szép és igaz, s talán egyedül a természet az, mit nyugalmával, fenséges mozdulatlanságával, sohasem unhatunk meg. De van sok más is, a mit szerethetünk, és szinte sohasem válik unalmassá. Például a művészet.

A Modern Könyvtár gazdag és nagyszabású programmal indul meg és tekintve, hogy a legjelesebb magyar irók szerepelnek munkatársai sorában, és az idegen írók legértékesébb alkotásait fogja magyar nyelven megismertetni, sőt ebben a formában egészen új és kívánatos sikerű egyik programmpontja szerint magyar költők és irók műveit is fogja a külfölddel megismertetni, a magyar irodalom, a magyar művelődés szempontjából nagy jövőjű és jelentőségű vállalkozás.