United States or Czechia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Este tehát azon öltözetben, melyet leginkább viselni szokott, s mely mint többször mondtuk, egy oláh póré volt, a vár környékéhez közelített; nem soká kellett lesnie, mert Bogdanu hamar mutatá magát az árok szélén, s mintegy lustán égő nedves fa tüzét, messziről pipája füstje árulta el, kevés szökéssel a bokrok között, előtte termett Pintye Gregor.
Hogyne, mikor az egész dolog teljességgel váratlanul vett ilyen fordulatot. A tigris ellenben nem törődött velünk, hanem amint a házigazdánkat meglátta, kecses, játékos szökéssel lendült eléje s roppant pracliját a vállára tette, úgy nyalta végig az arcát, hizelegve. Nincs az az angora macska, amelyik különbül cselekedhette volna.
Szinte izgató várakozásunknak a szomszédos biliárdteremből fölhangzó vad hördülés vetett véget; az inas, aki az ura parancsára odament Zulejkáért, feltárta az ajtót és a következő pillanatban roppant szökéssel termett köztünk egy gyönyörű szép tigris. Hogy milyen riadalom tört ki erre a vendégkoszorú közt, azt nem kisérlem meg leírni; még magam is éreztem, hogy elhalványodom.
A Nap Szava
Mások Keresik