Azonkívül megesküdtem gyermekeim boldogságára, hogy védője, támasza leszek s Isten látja, meg is tartottam, a míg tehetségemben volt! És él a gyermek? Él! Ma tizenhetedik évében van s szép, mint a viruló rózsa és olyan nevelést kapott, mely a legmagasabb rangú hölgyet illeti meg... És ez a kép? Hogy jött ide...

Parancsoljon velem, gróf úr. Azt hiszem, a rámbízottaknak kellően megfeleltem. Még pedig fényesen! viszonzá elismeréssel hangjában a gróf. Azonban egyre nem tudott fölvilágosítást adni, hogy hol van jelenleg az a fiatal leány, kinek keresése kiindulási pont volt mindarra, a mi azóta történt, s most még azt szeretném tudni, mi történt vele s miként lehetséges nekem őt mielőbb föltalálni?

TITUS: Most is rád néz és bibor ajakát Harapdálja fehér, gyöngysor foga... LENTULUS: Nevetéset fojtja el biztosan TITUS: Nem gondolom. Inkább haragra gyult HIRNÖK: Tiberius villája romba van! MÁSIK HIRNÖK: Egy lávakő az átriumba hullt! Kivülről jajgatás. Ma lesz tehát a nap! HARMADIK HIRNÖK: Elöntötte körül az utakat A láva már menekülés sehol! TITUS: Hallgass! Lesbia szól, LESBIA: Boldog vagyok!

Mondta is ezek után a káplár, hogy: jól van, Matiász Sóst raportra beíratja, azonban Matiászon a derékszíj a raport alkalmával oly ragyogó legyen, hogy ha rászálna valamely légymadár, lecsússzon róla azonnal a rettentő nagy fényessége következtében.

Persze, hogy ez az önmaga kicsúfolása nem volt őszinte, s ez okon az én ártatlan megjegyzésemben is titkos csúfságot gyanított, amire pedig igazán nem gondoltam. Sohasem voltam csúfolkodó természetű. Azt hihettem volna, hogy Regina erről már meg van győződve, holott pedig úgy vettem észre nem volt.

Maga rettenetesen ki van merülve, James. Nem, sir, nem nagyon. Beh szép mégis ez a világ! kiáltotta Percy, mert arra gondolt, hogy reggelinél találkozni fog Mabellel. Ah! szólt Hilarius atya, mikor belépett a barátok társalgójába. Ön van itt, Main úr? Hogy érzi magát? Aznap este tartották Marstonban a cselédek bálját, de a két ember közül természetesen egyik sem tudott róla.

Ezt is sorba kell kóstolni, milyennek sikerült a kolbász, a hurka, a véres meg a májas. Hát a sültje, meg a sütött vér? Ez mind sorra kerül, váltakozva itallal. Most keletje van a bornak s estére kelve, átvetődik valamely tanyából egy legény is, aki jól tud citorázni. Ez bizony nem ideges embernek való muzsika, de azért ott az nagyon.

Végre föltekintett s komoran kérdé: Miért nem mondták meg ezt nekem az esküvő előtt? Mit mondtak volna meg? kiáltott a plébános föllobbanva. Az önérzetes köteles megvallani leendő férjének, ha folt van multján, ha tévedés emléke nyomja lelkét. De mi volt itt megvallani való? Vagy talán nem hisz szavamnak, nem tartja ártatlannak Klárát?

Állami erdész vagyok a kincstár egyik felvidéki több ezer holdas birtokán, ahol kocsin is néhány óráig lehet utazni, amíg valaki kiérkezik az erdőségekből. Ott is laktam az erdőkben, egy mély völgyben levő magányos érdészházban, két kerülővel és a kutyámmal. Nőtlen ember vagyok, egyik polyák kerülőm szintén, a másiknak azonban van felesége, aki mindhármunk számára főz és mos.

Vigan csevegtek, mialatt Hermance tűkön ült s látta, hogy férje hasonló nyugtalan hangulatban van, de nem akarván leánya mulatságát zavarni, igyekezett elfogulatlanul részt venni a társalgásban. Végre megkönnyebbülve sóhajtott föl, midőn a vendég kalapját véve bucsúzott, kinek távozása után Veronika is elhagyta a szobát, s a házaspár egyedül maradt.