Az asszony jajgatott és szidta: te bolond, te haramia az ember azonban vissza sem felelt, hanem átment a kocsmába. Délután végigsétált a falun szép asszony feleségével az állomásfőnök. Az asszony fölfogta ruháját a sárban, megmutogatta hófehér csipkés szoknyáját s czukrot akart adni egy gyereknek, a ki a száraz árokban halászott.

Szólni akart, jobb kezét lassan fölemelte és ajkai kínos erőlködéssel mozogtak. De nem tudott hangot adni, szeme egyre tágabbra nyilt s megkövült tekintete mereven nézte a föléje hajló arczot, mialatt fölemelt keze tehetetlenül visszaesett, ajkán néhány vércsepp jelent meg és álla leesett. Meghalt, mondá az ápolónő, megfogva a tehetetlen kezet és a halott melléhez tapasztva fülét.

A három már megérkezetthez lassankint többek is érkeztek, s nem soká mind kényökre hevertek a puha pázsitra terített gubákon, az üldözésben fáradt tagjaikat pihentetve, kapitányokat és két vagy három kisérőit kivévén; addig is Kosztán, ki közöttök alvezéri hivatalt viselni látszott, őröket rendele körül a sziklák csúcsaira, kora jelt adni minden veszélyről, s netalán akadandó zsákmányról.

Ne hazudjatok, klopcsiszko, mert amelyik hazudik, azt keresztüllövöm, ha azonban becsületesen igazi választ adtok, akkor ígérem, hogy szabadon eresztelek. Mehettek, amerre láttok! Nem bántalak. Az emberek leültek a fűbe és szinte gyerekesen mohó sietséggel biztosítottak, hogy mindenre igaz választ fognak adni, amiről tudnak. Tartalékban voltatok a tegnap esti ütközetek alatt? Hol verekedtetek?

Ne gondolja Pintye Gregor, hogy Szirmay zsiványokkal, mint becsületes emberekkel bánik. A czigány kegyelemért rimánkodott, de elhurczoltaték, s a többiek helyeikre indultak, elkezdeni ismét az ellenségeskedéseket, ez által Szirmay bátorságának jeleit akarta mutatni, s egyszersmind tudtára adni a haramiának, követe miként fogadtaték.

Gróf úr nős ember lévén, nem szeretné, ha ez a dolog nyilvánossá lenne? Magától értetődik, hogy ez rám nézve kellemetlen volna. Sőt válságos lehetne. Nos, gróf úr, én nem tudok ama leányról, ki ma, mint mondja, tizenhetedik évében lehet, fölvilágosítást adni, és meg nem foghatom, miért utasította méltóságodat ama levél írója hozzám?

De óvatosabb volt Klárával szemben; nem feledte el fenyegetését s gyanújának elárulásával nem akart okot adni, hogy teljesítse fenyegetését. Klára erélyes föllépésének az az eredménye volt, hogy nem gyógyította ugyan ki férjét, de óvatosabbá tette.

Ez az ismételve papírra tett három szó valóban nem volt más, mint a túláradó boldogság kitörése, melynek másképen még nem lehetett kifejezést adni. Mikor Sándor a plébános kocsijára ült, hogy vele együtt a székvárosba hajtson, nem merte remélni, hogy mint Klára férje tér onnan vissza. Nem mintha atyjának ellenzésétől tartott volna.

Nem vagyok én kíváncsi, mert úgy is tudom, hogy ti szerettek engem s azt fogjátok nevem napjára adni, a mi legboldogabbá tesz. Jól ismersz minket, mondá Atlasz úr elégedetten. Azt adjuk, a mi legboldogabbá tesz. Mondjuk meg, hogy mi az? Engedjétek inkább, hogy én mondjam meg, szólt Sándor izgatottan, s most már mind a két lábát lelógatta. No hát találd ki, mondá Atlasz úr csintalanul.

Azután futott anyjához, ki hallván Dózia eltűnését, kikérdezte Ernesztinét, az összes cselédséget s a portást, de senki sem tudott róla hírt adni és az Eszthey-család mind külön-külön meg volt döbbenve a leányka távozásán, kinek most már igazán nem volt menhelye sehol, s ki tudja, hova ragadja őt kétségbeesése? De nem mertek semmit tenni keresésére.