Pár esztendő óta ugyan mintha kissé megroggyant volna, de azért, ha megmozdult a vére a szőlő levétől, még rácsapott tenyerével a csizmaszárra, sőt a szüreti tüzet is átugrotta, hogy lobogó gatyáját nem is simította a láng. Ez az utolsó szüret aztán különösen emlékezetes maradt a Nyilasban. Öreg Sinka György fiai, unokái, de a dédek is, teljes számban gyűltek egybe vacsora után a tűz körül.

Ha kapitányunk a csatamezőn tizedrész annyi pusztítást tesz, mint az asztalnál tőn, megköszönhetjük Steinville tábornoknak küldetését.

Amire azonban gondjának kell lennie, az a szakszervezet tömegében való felolvadás, szennylapokra való előfizetés, adózás s a tömegpsziké kitöréseiben való hűséges segédkezés. Hódolnia kell a vezetőségnek ez az ő engedelmességi fogadalma s örülnie kell, ha szót fogadhat neki.

Ha fel tudtam volna mászni a mellettem levő ágbogas égerfára, rögtön tisztába lehettem volna vele, hogy jóbarát, vagy ellenség került-e elhagyott Standomra, sérült lábammal ez azonban nem volt lehetséges. Ismét dühös lettem a lábamra és még azt a szerencsétlen munkást is a pokolba kívántam, aki a lábamba hasító shrapnelt montírozta... A méreg persze megint csak a szépségemnek ártott.

Nem rég panaszolta ép a Róza néni is, bejövén a tanyáról, hogy mán a tanyai legény is csak úgy hasíttat posztót magának a szabónál, ha a kabátot új divatabbra szabják. Egyébként semmi hiba sincs, mert, mint a néni mondta, szorgos gonddal terítvén az asztalt, azér csak jár a nép ki a Kártyás-erdőbe a favéghöz, melyen a Mária mutatkozik. Ezen ugyanis a kabát mit sem változtat.

Maradj mindig a nyomomban, vezetni foglak, szólt hátra, miközben egy kiszáradt vízmosás hepehupás medrébe lépett. Szótlanul követtem és amennyire tudtam, iparkodtam a nyomában maradni. Mert hiába nem igen tudtam. Akármilyen jelentéktelen volt is lábamon a sérülés, de akadályozott a járásban és fájt, ha odaütögettem botorkálás közben a kövekhez, meg a kiálló fagyökerekhez.

Azt hiszed, nem szólt volna ő neked arról, ha tudná, vagy ha akart volna róla beszélni? viszonzá kétértelmű mosollyal Klára. Légy meggyőződve, hogy hasztalan mennél hozzá e miatt; de különben is, ez valami egészen új elhatározás nálad. Hisz éppen ő előtte rejtegetünk mi, s emlékezz vissza, mennyire kivántad a Tornyosról való elutazást, midőn Eszthey gróf levelét olvastad?

Schon gut... szép tőled, ha most így gondolkozol válaszolta halk hangon s közben, mintha egy bánatos sóhaj is ellebbent volna ajkairól de azért, mondom, elpusztulhattam volna... Amikor elhagytál és egyedül maradtam, nagyon el voltam keseredve. Azt gondoltam, hogy az én életemnek igazán nincs semmi értelme tehát minek is élek? Senki sem örül, ha jövök és senki sem búsul, ha megyek.

Azt kell előbb megvizsgálni, hogy ki melyik a sok között. Nem érti? A felelet is eljutott hozzánk. Rekedtes, kongó hang volt, valami nem egészen öreg asszonyé, mert fiatalos volt benne az erő. Nem, nem értem. Oda akarok... Ha az megvan, kikapja mindenik a magáét. A tárnaháznál tülköltek. Erre mélységes csend lett, s azt is hallani lehetett, hogy csikorog a kötél a felhuzó gép csigáján.

A grófné halálsápadt lett, s önkéntelen összecsapta kezeit. Mit beszél... Hogy értelmezzem szavait? kérdé remegő hangon. Egyszerűen azt kell tudatnom, hogy pártfogoltját nem tűrhetem tovább intézetemben, s legkésőbb holnap méltóztassék őt innét elvinni, de ha lehet, jobb szeretném, ha még ma távoznék. De hát mi okból, valami rosszat követett el? Természetesen! Szabad tudnom, mi az?