United States or Tajikistan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Lesz jávorfa, Heiszer úr, amennyire csak szüksége lesz, válaszoltam neki adok magának annyi és olyan fát, amilyent csak kíván, tessék azonban előbb ezt a háborút befejezni, hogy hazamehessünk. Heiszer bácsi megtörölte izzadó homlokát és szintén elmosolyodott. Ezt követeli Varga Feri őrmester barátom is. Neki is megígértem. Erdész úrnak is megígérem.

Atlasz úr és Manó nagy illendőséggel egész a lépcső aljáig kisérték vendégeiket s ezek semmit sem beszélhettek egymással. Csak annyi látszott, hogy Góg Ferencz nagyon fölhúzta vállait és igen bűnbánó arczot vágott, a bajuszos menyecske meg néha-néha nagyot rántott karján és egyáltalában ideges hangulatot tanúsított.

So?... egyedül akarsz menni? Egyedül. Hát én? Te addig itt maradsz és megvárod, amíg visszajövök. És ha nem jösz vissza? Visszajövök. Vissza, ha életben maradsz, de ha nem maradsz? Leintettem a kezemmel. Van nekem eszem. Annyi eszem nekem is van, hogy ne ereszszelek el egyedül.

Dóziának van anyja, ki rendelkezik fölötte s várjanak, mig kiszabadul a börtönből, folytatta gúnyos szenvedéllyel Esztheyné s hátat fordított leányának. Istenem, istenem, kiáltott fel Veronika könnyekben törve ki, mily kegyetlen a sors, hogy annyi embert tesz szerencsétlenné, holott mindenki boldog lehetne!

S mialatt átmentek a vendéglőbe, megkérdezte Cipriánitól: Nem jössz ki? Hová? Árokszállásra. Kilovagolsz? Nem, a gyorsvonaton megyek. Ebben a szép időben? Ruhát is viszek magammal, mert meglehet, ott maradok három-négy napig. Nem szeretek a Jóska ingeiben járni ez előtt a csokoládé királyné előtt. Mit csinálsz ott annyi ideig? Kirándulunk Szilas-Almásra. Fürdőzni? Áprilisban?

Furcsának találja a mi világunkat ugy-e? De érdekesnek, nagyon érdekesnek. Sohase láttam ennyi napsütést. Itt mindenüvé süt a nap. És a parasztasszonyok cinóber szinü kendőikkel. Aztán az urak, akik egyebet se csinálnak, csak a pénzt dobálják ki az ablakon. Mert itt mindenki paraszt, senki se úr. Annyi bizonyos, hogy felejthetetlen napokat töltöttem itt s hogy az országuk bájos.

Nyilvánvaló azonban, hogy nagyon kevés olyan cikk volt, amiből állandóan és annyi kellett volna, amennyit a rabszolga vagy jobbágy mindennapi munkájával folytonosan előállított. A rabszolga vagy a jobbágy munkája így hiábavalóvá lett volna, ha a gazdája nem segített volna ezen úgy, hogy a rabszolgát olyan gazdának adta bérbe, akinek a rabszolga munkájára éppen szüksége volt.

Annyi már bizonyosnak látszott, hogy több mint húsz órája fekszem itt egyugyanazon helyen magamra hagyva, anélkül hogy valaki rámakadt volna. Tehát az is bizonyos, hogy segítségre ezek után már sehonnan sem számíthatok. Akár mi maradtunk urai a csatatérnek, akár az ellenség, az ütközet színhelyén megjelenő »takarítók« eddig már bizonyosan elvégezték a streifolást és tovább vonultak, új munkára.

A mellett elmondta, hogy igen szegény; bár annyi pénze volna, hogy berendezhetne egy kisebbszerű intézetet, mit ha én pártfogolnék, az okvetetlen virágzásnak indulna, s hozzátette, miként kisebb gyermekeket is magához venne, kikről szeretettel gondoskodnék.

A dologból inquisitió lett; a fényképész azt a merész tréfát nem a maga mulatságából rendezte; hanem aztán annyi magas állásu személy keveredett bele a vizsgálatba, hogy jónak látták azt abba hagyni; s az egész kisértet-históriát meghazudtolni. Az ultramontán párt manővere volt az egész: ilyen együgyü hókuszpókuszszal akarták az uralkodót a szabadelvü iránytól megfélemliteni.