United States or Kiribati ? Vote for the TOP Country of the Week !


Atlasz úr és Manó nagy illendőséggel egész a lépcső aljáig kisérték vendégeiket s ezek semmit sem beszélhettek egymással. Csak annyi látszott, hogy Góg Ferencz nagyon fölhúzta vállait és igen bűnbánó arczot vágott, a bajuszos menyecske meg néha-néha nagyot rántott karján és egyáltalában ideges hangulatot tanúsított.

Egyáltalában oly kedves, előzékeny volt Dóziához, úgy az ügyvéd, mint gyámleánya, hogy az teljes szívből igazat mondott, midőn azt állítá, hogy boldognak érzi magát.

Bele kellett nyugodnom a magyarázatba, bár kielégítőnek egyáltalában nem találtam. Nem értettem a dolgot. Hogy valóban így van, ahogy Regina mondja abban nem kételkedtem, mert valóban így volt, ezt saját szememmel is láthattam a föld alól kiáramló kén útjának rendszeressége dolgában azonban alapos kételyeim voltak. Ez az út tapasztalás szerint mindig a levegő áramlásától függ.

Ezt a büdösséget nem bírom el... Én sem... fintorgatta orrát undorodva a leány. Kimenekültünk az udvarról a kastély egykori parkjába, egészen a rozoga filagóriáig, amelyről Regina beszélt. Idáig nem jutott el a szobákban fölhalmozott rondaság bűze, lélegzetet lehetett venni és meg lehetett maradni, ha egyáltalában itt akarunk maradni éjszakára. Nekem most sem tetszett ez a terv.

Tán épen azért harapott a kezembe... Elmélkedni fogok ezen a dolgon. éjszakát... Mire másnap reggel kinyitottam szemeimet, félkilenc felé járt az idő. Hatalmas medveálom volt, elég lett volna két medvének. Most azonban auf! És ki ebből az oduból. Készülődés közben körülnéztem és egyáltalában nem éreztem semmi meglepetést, amikor láttam, hogy még mindig egyedül vagyok.

Lehajtott fejjel törtem magamnak utat a bokrok között, bár erre a nagy óvatosságra nem igen volt szükség, az utamba kerülő bokrok jórészt oly magasak voltak, hogy egy lovas is észrevétlenül válthatott volna át köztük, felületesen figyelő szem egyáltalában nem vette volna észre.

Mert hát, én istenem, az ember egyáltalában csak azért nem lop, mert azt, a mit ellopni érdemes, vigyázza a rendőr, vigyázza a gazda, a szomszéd, az egész érdekközösség. S a ki nem lop, az csak igen kis részben becsületes ember, nagyjában csak gyáva, hát hogyan válogatod ki az óvatosak közül a becsületeseket? Az érzésemmel, az ösztönömmel, meg a tieddel, a mindnyájunkéval.

Ez természetesen nem érinti az emberek más neveletlen ösztöneit, melyeket a külső drill egyáltalában nem fékez s nem is akar fékezni.

Semmi! viszonzá majdnem szomoruan a leányka. Egyáltalában azt hiszem, ő nem sokat törődik velem. Én az ellenkezőről vagyok meggyőződve, mondá hévvel a grófné, mint a ki nem akar egy kedvencz eszméjétől megválni. Jakab nem az az ember, ki valakivel játékot üzzön s föltett szándékát halogassa. Nem tartozik a kaczér férfiak közé és ő soha sem mutatott mást irántam, mint tiszteletet és barátságot.

Azonban ki látott becsületes magyar gulyást paprika nélkül, ha egyáltalában van kéznél ebből a szép piros gyönyörűségből? Az ember nagyokat köszörül tőle a torkán, de örömmel eszi és boldogan törölgeti kicsorduló könyeit élvezet közben.