United States or Saint Kitts and Nevis ? Vote for the TOP Country of the Week !


Kiérkeztem egy alig négy lépésnyi tisztásra. Jobbra-balra mindenütt sűrű bokrok. Mögöttük sziklás domb emelkedett ki a rengeteg levélzetből. Elhagyatott, csendes, vad hely. Regina pedig nem volt sehol. Körülnéztem. Fiatalabb és öregebb fák, bokrok, indák, kúszó növények nagy sokasága. Minden úgy nőtt és terjedt, amint a természet nagyszerű ereje széthajtotta. Nem tudtam, merre menjek.

A fára azért nem tudtam felmászni, bármint gyötört is a kíváncsiság, hogy végre megbizonyosodjak a valóságról. Néhány pillanat múlva úgy tetszett, mintha az emberi hangok közelebbről hangzottak volna. Gyorsan körülnéztem. Rejtekhely után kell néznem, ha azt nem akarom, hogy itt lepjenek. Semmi kétség... a hangok közeledtek....

Az órám rosszabbul állta zuhanásomat, mint a szilvóriumos üvegem, megállt. Nem határozhattam meg pontosan az időt, de a gyorsan leszálló alkonyaiból következtetve, közelebb járhatott az esti nyolc óra, semmint a hét. Fölemelkedtem ülő helyzetemből és óvatosan körülnéztem. Senki. Egyedül voltam. Amerre szemem elláthatott, mindenütt csend és elhagyatottság.

És arról sem szólva, hogy nem engedett tovább aludni, hiába fordultam másik oldalamra. Megragadta a vállamat és rázott. Kelj föl és készülj elmegyünk! Hány óra? Akármennyi! Virrad és ez elég. Föl kellett tápászkodnom. Kidörzsöltem szemeimből az álmot és tétován körülnéztem. Hát bizony virradt.

Odalenn persze már nem világított az égő falu fénye, szoktatni kellett szemeimet a homályhoz, hogy a körülöttem levő dolgokat meg tudjam különböztetni. Letettem a vizet a kőpadra és körülnéztem: hol van a kis kamerád? Itt a víz. Itt vagyok a vízzel, Regina! Semmi válasz. Megjöttem a vízzel! Csend. Nem mozdul semmi.

Tán épen azért harapott a kezembe... Elmélkedni fogok ezen a dolgon. éjszakát... Mire másnap reggel kinyitottam szemeimet, félkilenc felé járt az idő. Hatalmas medveálom volt, elég lett volna két medvének. Most azonban auf! És ki ebből az oduból. Készülődés közben körülnéztem és egyáltalában nem éreztem semmi meglepetést, amikor láttam, hogy még mindig egyedül vagyok.

Regina ott megállt, ledobta a magával cipelt cókmókot a fűbe és így szólt: Stehen bleiben... megállunk. Itt megállunk és csak virradatkor megyünk tovább. Rögtön le is kuporodott a cókmók mellé és intett, hogy heverjek le én is, mert egyelőre nincs szándékában tovább menni. Körülnéztem. Ismerős hely... Hát persze! Most rögtön ráismertem.

A közelben posztoló legények mind felénk pislogattak és suba alatt, titokban röhögtek a roppant haragos mesteren, akinek egészségétől duzzadó arca ismét el volt borítva a leggyilkosabb méreggel. Ebben a pillanatban oly közel robbant szét fejünk felett egy bestia, hogy ösztönszerűen valamennyien hasra vágódtunk. Lassan felemeltem a fejemet és körülnéztem.

Mi a macskát fogok csinálni ezzel a félbolonddal? Mondhatom buta ügy. Fogalmam sem volt róla, miképen lehetne belőle tisztességgel kievickélni. Eközben valami kellemetlenül nehéz szag ütötte meg az orromat. Körülnéztem, hogy mi lehet. Ahá! A kendő. A Regina nagykendője, amely mellettem hevert. Felemeltem és... hamar visszatettem. Csakugyan az illatozott így visszájára.