United States or Bahrain ? Vote for the TOP Country of the Week !


A fejét hátrahajtva, lábait szétvetve ivott, minduntalan odasandítva a liburna felé, amelynek szélén harminc csáklya emelkedett a levegőbe. Abban a pillanatban azonban, amint a fölemelt csáklyák ropogva vágódtak bele a gálya oldalába, hogy a két hajót összekapcsolják: Testa rémülten eresztette el a korsó füleit s a vörösbor végigömlött ruháin, nyakától a talpáig.

Oly meredeken emelkedett a tábor mögött a Cadinje-Brdó, majd mint a fal s vele szemközt a Lim vizén túl a Rajnovics-Brdó, mintha a kettő egy volt volna valaha, időtlen idők előtt. Alighanem úgy is volt, hogy a Lim tajtékos vize vágta őket ketté.

A vasoszlopos, kövezett padlós cselédek hallja zászlódiszben pompázott. Két hosszú asztal süteményes tálaktól görnyedezett. A tűzhely fölött zöld levélkoszorúban óriási vörös paizs függött, fehér vattával kirakott felírással: Isten hozott. Charles kisérte zongorán. A beszédek is nagyszerűen sikerültek. Először Underhill úr emelkedett szólásra a második asztal fejénél.

A ház régiségét mutatták a buja folyondárok, melyek hosszú évek során egészen befedték a falakat, s a sötétzöld, széles levelek közül különös ellentéttel emelkedett ki a vörös tető. Az ablakok hosszúk és keskenyek voltak s mintegy belevágva látszottak lenni a folyondárokba, míg az ajtó és ablakrámákat zöldes moha köríté. Régen nem lakik itt senki? kérdé Enyingi.