United States or Saint Pierre and Miquelon ? Vote for the TOP Country of the Week !


Erős láz ragadta meg, s a szörnyű képek, melyek lelkét gyötörték, szaggatott fölkiáltásokban törtek ki. Folytonosan félrebeszélt, összekeverve a múltat a jelennel, pörbe szállva gyermekeivel, önmagával, a zsidók és a keresztyének Istenével.

A hegy felében volt, s az ösvény épen két szikla közé kanyarodott sűrű és keményen összeálló bokrok között, melyek egy, ama sziklák által zárt völgyet képeztek; ezen sűrűség szélén egy ember állott karabélyára támaszkodva, szennyes vászon gatya, hasonló hosszú ing, melyet lágyékához széles bőr öv szorított, fején karamos kalap, és vállán fekete gubából állott öltözete.

Kicsiny, vékony, alacsony, gyenge s mikor az összetett bornyuk viselése van divatban, Mórból, hátulról tekintve, épen csak a lábak látszanak ki, melyek bizonyos kétségbeesett igyekezettel szállítják az előírt helyekre az összetett bornyukat.

Már több kulacs a fűbe vetve mutatá, hogy tartalma szomjú torkokba folyt, s a kovákból kiütött szikrák, melyek a lombok sötétében lidérczekként szökdöstek, míg a könnyebb felgyúlás végett a és ujjak között csóvált taplótűz kigyóként tetszék rajta átrepülni, sűrű dohányzást jóslának; midőn egy őr jelenté Pintye Gregor közeledését. Itt vagytok-e mind? Kezdé a haramia még a szikla magosán.

A mai orosz platinabányászat négy nagy társaság kezében van, melyek évente átlag 5400 kilogram platinát termeltek az utóbbi évek alatt.

Atlasz úr mindennap elment megnézni a nagy oltárképet és bámulta a sok szentet és az apró szárnyas angyalokat, melyek egymásután támadtak rajta. A plébános is többnyire ott volt és megmagyarázta Atlasz úrnak a kép jelentését és a hangulatot, melyet a nézőben támasztania kell.

Jung Kálmán alig látható ajka megvonaglott. Mosolygott. Akkor a hölgy föléje hajolt és letisztogatta válláról a barackvirág szirmokat, melyek a kertből ráhullottak. Hirtelen megsimogatta a homlokát és az arcát. Aztán gyorsan megfordult és a szobaurhoz ment. Elmegyek. Kisérj el. Mondta fojtott hangon és már tüzte is a kalapját. Várj egy kicsit. Felelte a szobaúr. Valamit beakarok fejezni.

És szürkeséget, vigasztalan komor ködöt vert le az utakra, a miből mintha torlaszszal küzdene, nehezen bontakozott ki messze az ut végén a villamos kocsi... Azután is ugy jött, mintha tapogatódznék és csengetett s eldöczögött a házak között egy sor homályos, zörgős ablakkal, a melyek alatt szürke iszappárába vesztek el a kerekek.

Severissime inhibeálok a bölcs magistratus nevében minden efféle calumniosus injuriákat, melyek a competens respectust megsértik. Mondá városbíró uram, a merész fiatal embert keményen vizsgálva, s a szavak syllabákként pattogtak szájából alkalmasint, hogy minden betű mennykő gyanánt csapjon az ellenkező lelkébe.

Most tűnt szemébe, mily keveset emlékezett légyen eddig arról, kinek ő s ki neki örök hűséget esküdött, s bár ez férfiú lelkének hibául nem tulajdoníthaték s a véletlen veszélyt elhárítani hatalmában nem lehetett, mégis magát vádolá, mint okát mindazon szenvedéseknek, melyeket kedvese eltűrni kénytelen vala s melyek mind kettejeket életök örömétől talán örökre megfosztandják s mintha az időt, melyben néma és csendes volt, kipótolni akarná, sokszorozott erővel fogta el kebelét szerelme.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik