United States or Indonesia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Valamennyi alatt egy egy meghalt levélke porladt. A kisasszonyka csak akkor nyugodott meg, amikor már kint volt a lugasból. Munkakosarával a karján elindult; megkerülte a házat s arra tartott, ahol a virágos kertből először a veteményesbe, aztán leghátul a gyümölcsösbe lehetett eljutni.
A kertből kerülhetett elő, mert egy halom virágot tartott a kötényében. Nem is festett rosszul a bunyevác asszonyok viseletében. Sugárzott az egészségtől s olyan volt, mint a frissen nyilt tulipán. Van der Kerkhoven kisasszonyt már nem lehetett elkerülni. Annál jobb: legalább egyszer s mindenkorra elbúcsuzik tőle.
Itthon van a nagyságos úr? hallá kérdezni Holcsi és tudván, hogy most már nem kerülheti ki vendégét, kisietett a kertből annak fogadására, kivel folytatandó társalgását már hónapok előtt kigondolta, s bár kellemetlen volt annak már nem várt jövetele, nem érte készületlenül, mint a hogy minden rosszaság és ravaszság folyton rendezve volt az ő soha nem pihenő elméjében.
Egyszer, amig az atyafia magára hagyta a kertben, a szomszéddal határos sövény mellett pompázó vén diófa alatt a lócán, csöndes dudolászást hallott a másik kertből s erre kiváncsian kukucskált át a sövény résén.
A Nap Szava
Mások Keresik