Tehát Holcsi ügyvédnél járt, gondolta a grófné, a «személyes ügyből» következtetve ezt a föltevést. De nem mert tovább kérdezősködni s a reggeli meglehetős egyhanguságban folyt le, mi ritkán szokott történni, mert a házasfelek többnyire csak étkezésnél látták egymást, mindketten beszédesek voltak s ilyenkor mindig találtak egymásnak mondani valót.

Huber ur másnap beköltözködött a földszintre s minthogy meg akarta ismerni a lakóit, mindjárt ebéd után behivatta a házmesternét. No csak őszintén rukkoljon ki mindennel. Fizetnek a lakók? Hát igen, igen hümmögött az asszony. Pontosan?

A közel vidéknek ez a szakasza tele volt bokrokkal, az erdőség csak e bokor-labirintuson túl kezdődött, szemmértékkel mérve körülbelül két kilométernyi távolságra attól a helytől, ahonnan szertevizsgálódtam. Tisztában voltam vele, hogy mindenekfelett az erdőt kell okvetlen elérnem. Ha egyszer benn leszek, az »erdei ember« tapasztalt ösztöne fog vezérelni a helyes útra.

Én kilenczedik gyermeke vagyok az anyámnak. A másik túlliczitálta: Mi az? Semmi, én tizennegyedik vagyok. Az én mamám csak ugy csinálta az effélét: hipp hopp, s megvolt egy gyerek. Mari azonban már nem igen hallgatott reánk, valahol messze kalandozott az esze, ahová mi nem tudtuk követni.

Egy ezeréves történetből minden vert hadnak a keserve rezeg át ezen a pár szón. De a bíró csak azt mondja: A bírság hat korona. János kinyitja a mellényt s a belső zsebből a bukszát előveszi. Van benne pénz, bár nem sok, de elég annak, aki kevéssel beéri. A három ezüst forintot leteszi, minden darabot külön nyomatékkal pattogtatván az asztalhoz. Nem szól.

Most már értheted az én búcsúszavaimat is. Atyám életében mitsem volt szabad felfedeznem... de most már kérdezhetsz! Megosztom veled mindazt, mit a legutolsó és legbölcsebb mór alchymistától, atyámtól tanultam! José szemei lázas fényben égtek, villogtak: Segíts, hogy a nagy titkot bírhassam! suttogá kezeit megragadva. Cynthia nevetett: Megint csak a nagy titok!

Hisz' a házasságunk szerelmi házasság volt, egyetlen bárányfelhőcske nélkül az egünkön. Hát 'iszen szeretett. Valahogy józanul, okosan, finoman, diszkréten; válogass, kérlek, ezekben a körülírásokban, amelyek mindegyike kétségbeejtheti a nagyon szerelmes férfit. A feleségem akkor csókolt meg, amikor akartam, de csak akkor. Megölelt, ha kivántam; de magától sohasem fúrta magát a két karom közé.

A házasság csak arra való volt, hogy az öreg asszony mindig maga mellett tudja a legényt. Társaság nélkül tehát nem lehet megélni. Azonban mi áll utjában annak, hogy az ember egy, az igényeinek megfelelő társaságot hozzon össze? A tisztességes emberekét... Ez az, amire gondoltam... A másik ember mosolygott. Nagy arroganczia. A fiatal ember megütközve nézett reá. Miért?

De ha szerelmes volnék keservesen, fájóan, akkor az volna a legfőbb, az volnék én és ez itt mind köröskörül, csak könnyű ruha volna rajta, könnyű, szép, tavaszi ruha. Igy beszéltek. Aztán elértek a Lánchidhoz és elváltak. A hölgy kocsiba ült. Azon az estén Jung Kálmánnak nagy láza volt. Mindig a hercegnőről beszélt és óriási kertekről és márványkastélyokról.

Nézzük csak, kérem, igaz-e? Mindketten figyelmes vizsgálat alá vettük az ellenséges vonalat és meggyőződtünk róla, hogy Morelli kapitány úr helyesen ítélte meg a beállott fordulatot. Az összetört ellenséges vonal rendetlen visszavonulóban volt.