United States or Canada ? Vote for the TOP Country of the Week !
Holla, már tudom! nevetett vidáman a vöröskeresztes bácsi bizonyosan a regimentet keresi... nem igaz? Intettem, hogy igaz. Hát kérem legyintett kezével, mialatt megint elfoglalta előbbi helyét a bogrács mellett s engem is odainvitált a közelébe azt ez idő szerint hiába tetszik keresni. Messze vannak? Ojjé! Talán mégsem lehetnek olyan messze, ha Heiszer úr itt van... Csakhogy nem vagyok itt.
Ingyen adom a csizmát, amennyibe nekem került, folytatta jóindulattal Heiszer bácsi örülök, hogy szívességet tehettem. Megköszöntem az ajándékot és azonnal nekifogtam foltos bakancsom kivégzésének. A mester nevetett és nevettek a szanitéc-legények is, az inkviziciót azonban végrehajtottam: bicskával először kettéhasítottam a nyomorult bakancs egész hasát, azután négyfelé vágtam. Véged van, pimasz!
A szegény légátusnak ismételnie kellett: „ahoz a hóbortos Wesselényihez légáczióba.“ A báró jóizüt nevetett vendégeivel. Az ál-biztos. T.-B....-n lakott S. Péter B. M. et comp. Sok tréfát üztek vele. B. M. mint igen élczes ember, ebéd után inditványozta, hogy S....-t meg kell tréfálni. A terv, mint jó vezérnél, inter pocula percz müve volt.
Ez intrika!“ kiabált, a kinek az Isten hangot, s az akadémiai votum consultativumot adott, s nem gondolta meg senki, hogy az a gonosz fastratagéma, az az akademiai egérfogó volt egyedül az intrikus, gondolta magában, hogy egyszer ő is csinál magának egy kis tréfát, s képzelem, hogy nevetett magában, mikor sikerült neki ugy összevesziteni olyan sok vén okos embert.
Bizonyára emlékeztetni akarta Hidegvágót a régi dolgokra, mikor a kapitány kadétkáplár volt s ő sok minden szabályellenes dolgot elnézett neki, de eközben újra csak elaludt a vén gyerek, egy kavicsgarmadára lépett, ott fölbukott s lassan legurult arról a porba. Senki sem nevetett.
Most már értheted az én búcsúszavaimat is. Atyám életében mitsem volt szabad felfedeznem... de most már kérdezhetsz! Megosztom veled mindazt, mit a legutolsó és legbölcsebb mór alchymistától, atyámtól tanultam! José szemei lázas fényben égtek, villogtak: Segíts, hogy a nagy titkot bírhassam! suttogá kezeit megragadva. Cynthia nevetett: Megint csak a nagy titok!
Sóhajtott és hozzátette: Én Istenem, hiszen olyan különös... A férj nevetett s erre mintha egy karmester ütött volna le a pálczával, mosolyogni kezdett mindenki, erőszakosan, kelletlenül. Ez a nagy igyekezet még jobban meghatotta az asszonyt; visszamosolygott ránk, de sóhajtva, könnyein keresztül. Az egyik valami nagyot akart mondani s összecsapta hozzá a bokáját.
Módfelett megörültem a dolognak. Az ő istenében és a mi ólmunkban megboldogult »muszi«-nak ugyan valamivel nagyobb lába volt, mint nekem, efféle csekélységgel azonban nem törődtem. Az a fő, hogy végre kényelmet szerezhettem elgyötört ballábamnak. Elégedett és boldog voltam a csizma birtokában. Mit fizessek a csizmáért, Heiszer úr? A mester arcán minden ráncocska nevetett.
Engem boszantott ez a mosolygás. Azért mikor a háziasszonyunk kiment, megkérdeztem tőle: Neked tán tetszik ez a história? Tetszik hát! felelt. És nevetett a szemtelen. Eh, veled nem lehet beszélni!... Később pedig, az éjjeli sötétségben, mikor azt hittem, hogy már alszik, egyszerre megszólalt: Különben nem tudom, mit tartozik rád ez az egész eset? Nem bántott téged senki.
Az aedilis nevetett és Aemiliushoz fordult: Ismerted Publilius Syrust, a bohózatíró rabszolgát? A legszellemesebb és legvízkórosabb ember volt, akit valaha ismertem. Egyszer a városon kívül találkoztam vele. A forró napsütésben feküdt a füvön. Odakiáltottam neki: mit csinálsz Syrus? Vizet melegítek, felelte bosszúsan és a másik oldalára fordult.
A Nap Szava
Mások Keresik