Gondoltam, hogy az asszony előtt csak megmentem a becsületet. Lassan kezdtem, aztán mindig többre bátorkodtam, mert láttam, hogy jól esik neki, de meg hát legfőképpen nagyon jól esett egy kicsit kiegyenesedni. Mondtam neki: No te asszony, a pinczérnek ugy általában nem igen megy jól a sora az üzletben. Nem igen bánik vele valami tisztességesen se a kávés, se a vendég, hanem nekem semmi bajom.

Meglepetve és megrémülve kérték a vele lévők, hogy az Istenért, vigyázzon: mit beszél, de ő még mérgesebben kiáltozá: az a tudatlan nádor! most már tudakolni kezdek, hogy hát mért haragudott ugy meg a nádorra? mire felelé, hogy Diószegen mindig boszusagot és bajt csinál neki az ott lakó, az a gonosz nádor; s midőn kérdezték: de hát miféle nádor az? felelé: F.... Nádor, a fiskális; tudniillik akkor kezdték a Ferdinánd nevü magyar embereket Nándornak nevezni.

Többször voltak már ez alapon bajai, hogy kedvtelése nyomán elúszott a kenyérrevaló, ezt ő maga is szánni és bánni szokta, különben igen szorgalmatos, pénzt azonban nem szoktak a kezébe adni neki A pénzzel az asszony bánik, dohányravalót is csak úgy kéztül adnak Sütőnek, mint kenyeret a gyermeknek szokás.

Leginkább azt nézte, hogy ifjabb Novoszád Ferenc meg a szobaur hogy játszanak a Lenkével. Dobáltak neki kukoricát és tanitották. Délfelé gyakran mondta a szobaur: A fene egye meg ezt a Lenkét. No, Novoszád ur már megint nem dolgoztunk semmit. Majd haragszanak a kuntschaftok. He-he-he. Az enyéim nem felelte a szobaur és komoly lett és a vászon elé ült.

Mikor az anyja bejött, szó nélkül tovább állott, visszahuzódott a vaczkába és onnan bámulta végig, hogy mi történik azután, hogy a gyermek tele szájjal szopik, kapkod a kezecskéivel a levegőben és kiabál. Bamba mosolygásra huzódott az arcza, tetszett neki ez a csepp ember.

Mondja meg neki, hogy még ma kotródjék ki az udvarból. Az ispán intett, hogy ugy lesz. Élelmes ember a kovács, holnap ugy is visszakunyorálja magát. Levelek is jöttek. Majd holnap. Sürgősek. Kadar annyira megszokta már ráhagyni mindent erre a józan egyszerü emberre, hogy még a mostani lelki állapotában is gépiesen engedelmeskedett neki s együtt mentek fel a szobába.

Egy kis szünet után talán pár hét lehetett mindössze ujra láttuk, hogy a Veressék háza előtt megjelenik az öreg Bojth doktor ócska batárja. Az öreg ur besántikál a házba, a vén lovak bóbiskolva dőlnek neki a rudnak s a nemkevésbbé kiszolgált fehérhaju, ősz bajuszu kocsis pipára gyujt a bakon. A kik arra mentek, részvéttel jegyezték meg, hogy: Veresséknek ujra betegük van.

Mit jelent ez? Mit akar ezzel mondani? kérdé Sándor elszorúlt kebellel. Klárának azt mondták, hogy önnek érdekében áll az elválás, mert új házasság áll előtte, melytől boldogságát reméli. Azt mondták, hogy ön gyöngédségből, lovagiasságból, kiméletből nem akarja ellene megindítni a válópert. Azt mondták, hogy ha az ön boldogságát óhajtja, neki kell és illik megtennie az első lépést.

Nem hagyta békén a szobalányt, felelt az öregebb Jóska elégedetten. S a szobalány panaszkodott? Van esze, hogy panaszkodjék! De véletlenül rányitottam az úrfira. Azt képzelte, valahol messze járok. Nos aztán? Volenti non fit injuria. Ha a leány megbocsátott neki, miért ez a szigoru példa-adás? Hja, barátom, a fődolog: a rend. Ennek már így kell lenni.

Négylovas kocsira pakkolták föl egy csomó komisszióval, a mik külön-külön czédulákra voltak irva. Azonkivül neki magának is volt elég dolga. Vitt magával vagy husz forintot, hárászra, selyemre... Az anyja most már hangosan sírt az ura mellett és kunyorált neki: Csinálj valamit... küldjél valakit eléje Sándor, ez nem tréfa, nem tréfa... Hazahozza az a négy , ha már utban vannak.