United States or Caribbean Netherlands ? Vote for the TOP Country of the Week !


Nekem hatalmamban áll, hogy gondoskodjam rólad, minden eszközzel birok arra s mindent megteszek, hogy boldog és elégedett légy. Sorsomra kellett volna bíznia, mondá szomorúan a leány. E perczben már Klára lakásán lennék s jövőm biztosítva volna. De hát ki az a Klára? kiáltott föl Hermance türelmetlenül, majdnem haraggal.

A következő helyet a Föld foglalja el, amely a maga holdjával egy év alatt futja meg pályáját, majd a Vénusz következik 9 hónapos és végül a Merkúr 88 napos pályafutásával. Mindezek középpontjában pedig a Nap áll. »Lehetett volna kérdi Kopernikusz ennek a fényes csillagnak jobb helyet kijelölni, hogy ezt a pompás épületet megvilágítsa

Mily ritka szerencse, grófné, azt hittem, már teljesen elfeledkezett rólam, kezdé Obrenné s helylyel kinálta meg vendégét. Egy kérdéssel jövök, melyre kérem, hogy feleljen nekem őszintén. A legnagyobb készséggel, ha az hatalmamban áll. Hol van Dózia? Erre a legnagyobb örömmel válaszolnék, ha tudnám. Nincs már Holcsiéknál?

Alig vagyunk kétszázan, s ennek is fele, lázított parasztokból áll. Felelé a czigány. Most addig üssétek, míg a réz ágyúk fává nem változnak. Mondá a hajdúknak újra Szirmay. Ugy csak ne is bántsanak. Szólamla meg hirtelen More, vállait összehúzva. Mert azok már is mind fából vannak. Vigyétek el, s dugjátok egy börtönbe. Parancsolá Szirmay.

A sárga sziromlevelek között áll a hat porzó, amelyek tövénél vannak a méztartók. Amint ehhez a méhek közel érnek, szempillantás alatt a fejükhöz csapódik a porzószál és telehinti őket sárga virágporral. Igy válik aztán a méhecske a virágpor hordozójává és megtermékenyíti a másik virágot.

Az emberek boldogsága az emberek összeolvadásából áll s ezt nem a rendőrségnek s a törvényszékeknek, hanem a művészeteknek kell megteremteniük. Erről van szó uram s vallja be, ily értelemben az ön erotikus és nyugtalan nimfái, részeg, duhaj és izmos szatírjai, házasságtörő Helénái és szoknyavadász Odysseusai nem jöhetnek számításba.

A lapok hasábokat írtak a történtekről, s aznap senki sem beszélt másról, mint a vádlott haláláról, ki megszabadult a földi itélet büntetésétől; s most már a legfelső biró előtt áll. Természetes, hogy Esztheyéknél is nagy izgalmat okozott Holcsi esete. Már hetek óta a legnagyobb izgalomban éltek a palota lakói.

Legyünk addig türelemmel, István! Igaz, hogy atyám szavának áll, de amit tőlünk megtagadott, egy harmadik kérésére meg fogja tenni. István kétkedőleg csóválta fejét: Ki lesz ez a harmadik? Aki nekünk jóakarónk, atyánknak pedig kedves embere! Ilyen szövetségest kell találnunk! És ez Pethő Miklós urambátyám! Ezt jól gondoltad!

Négy nap alatt letelt a szegődés ideje, mint ama mesebeli szolgálati esztendő, mely csak három napból áll; akkor magához hivatá Sina az ifju huszárviselt embert, s megköszönte neki a szives készséget és hüséges szolgálatot. „Ezt az öltönyt pedig tartsa meg ön emlékül. S hogy ezt még szükségből se legyen kénytelen viselni többé, fogadja mellé ezt a kis napidijt.“

Nézzék csak kegyelmetek, a nagyontudós Bornemissza Lénárd főkamarásmester úr is vizsgálja a csudatüneményeket! szólalt meg a polgárok egyike. És mellette áll az ablakban vendége, Julián páter, a jezsuita! felelte a másik polgár. Julián páter ő atyasága a dicsőségesen uralkodó II-ik Rudolf királyunknak gyóntatója és lelki tanácsadója, jegyzé meg Ulrik, a harangöntő.