United States or Marshall Islands ? Vote for the TOP Country of the Week !


De neked grófi kellett, nekem grófi férj kellett, és fölébresztettük lelkében a nagyravágyás szenvedélyét. Még minket okozott azért, hogy így tönkre tett. Nem tudtam nyugodtan hallgatni, én is keserű szavakat mondtam szemébe. Elrohant. Ekkor megrémültem és siettem sürgönyözni neked. De már késő volt; többé nem beszélhettem vele, s mikor újra láttam, már halva volt.

Szerette férjét s nem akarta kenyértörésre vinni a dolgot, sőt, mint mondtuk, soha nem is sejttette vele, hogy ismeri életmódját, mely szégyenteljes volt mindkettőjükre nézve. Sok gondot és szenvedést okozott neki az a szomorú helyzet, melyben sinylődött, s most hozzájárult még az is, hogy Dóziáról nem tudott semmit, és azt ezerféle veszedelemben hitte lenni.

Tudták, hogy ő az egyedüli tanu, ki abból az időből, midőn Holcsi a gyilkosságot állítólag elkövette: fölfedezéseket tehet, sőt már irásbeli vallomása is a birák kezei között van, s nagy feszültséggel várták feleleteit. De ekkor oly valami történt, mi az összes egybegyűlteket megzavarta és nagy fölfordulást okozott.

A lakosság apraja-nagyja az utcákra tódult. Kinek is volna étvágya az evéshez, midőn ilyen fenyegető égi jelek támadnak. Különösen az égboltozat közepén lángoló üstökös-csillagforma véres kard okozott nagy megdöbbenést s a félénkebbek szorongó szívvel találgatták: vajjon háborút, döghalált, vagy éppen a világnak a végét jelentik ezek a rémletes égi jelek?

Az 1717. esztendő, történetünk ideje, egy volt azon igen gyászos évek közül, melyek boldogtalan honunk térein látták pusztítani a kelet vad csordáit, mi a tizenharmadik században a mongol berontáskor legrémítőbb volt, de rövidsége miatt a másfél századot haladó, majdnem szakadatlan török zsarolás és vérengzés által okozott szenvedésekhez, melyeknek most is érezzük gyászos következéseit, nem is hasonlítható.

Kérdésedre nem felelhetek, Ernesztine, csak annyit mondok, hogy midőn koronként távoztam hazulról, úgy mint ma is, őt látogattam meg, kiről kiskora óta gondoskodom. Ezt most legalább tudom. Sok nyugtalanságot okozott nekem gyakori távozása, grófné, s köszönöm, hogy megmondta. Nem volt arra ok, viszonzá mosolyogva Hermance.

Már a hosszú idő alatt minden nótának a végére járt, a régieket szedi elő s most ép annál tart, hogy az Ábrahám szomszéd mint osztotta föl a hízott libát. Sok cselédje volt az Ábrahám szomszédnak, hízott libája meg csak egy: így az elosztás nagyon sok gondot okozott s talán ezért is foglalták ezt nótás versbe falusi történetírók.

A Nap Szava

férjeik

Mások Keresik