Szemei a boszú tüzében égtek, s karjait kinyujtá a levegőbe, mintha átkokat szórt volna a mellékszoba ajtaja felé, hol sógornője, özvegy Somorjayné lakott... Pár nap mulva a fővárost az a szenzácziós hír járta be, hogy Holcsi Kálmán ügyvédet elfogták. Még senki sem tudta, mivel van vádolva, de miután rossz hirű ember volt, valami nagyon senki sem csodálkozott elfogatásán.

Nem vagyok fölhatalmazva a vendéglátásra... felelé José. Leonhardus barátunk nagyon sajnálni fogja a történteket... mondá figyelmeztető hangon. Nem hiszem... felelé José fagyosan. Úgy hát Isten oltalmába ajánlom e házat!

Egy pár súlyos betegemet akartam még megnézni. Egy padon ült. Sohasem láttam kint ilyen időben. Megállított valami. Mit csinálsz itt, bátyám? Nem szólt. Közel hajoltam. Halló, öregem! Nagyon oda volt. Te vagy, Jánoskám? Köszönöm... Elszédültem egy kicsit. Bolond dolog, de elszédültem. Te tudod, hogy megy az... Tudom, de azt is tudom, hogy ez nem jól megy így. Ne légy már olyan makacs.

Anna asszony, aki a szoba túlsó, homályos sarkában gunnyasztott, öregesen csoszogva lépett az asztalhoz s megigazította a lámpa olajospapir ernyőjét. Aztán aggodalmas arccal tekintett az ágy felé. William, kérdezte félénken, hogy vagy? A beteg nem felelt. A bor árthatott meg neki, fordult suttogva a lelkészhez, nagyon sokat ittak, egész délután. Drayton úrral együtt.

Az úr: Igen, igen, tudom; mindez nagyon szép, de vannak az életben konvenciók... Az asszony: Amelyek közül az első az, hogy a feleség soha elhanyagolva ne legyen, egy másodpercre, egy pillanatra sem.

Mikor befejezte, szótalan álltunk, a tisztikar, s mi, akik díszőrsége voltunk a halottnak. Akkor azt felelte a fiam Deutsch beszéde folytatása gyanánt egy komoly, katonás hang: Amen és vége volt az egésznek. Nagyon kurta dolog a katonatemetés. Pár hónap múlva megint mással tette magát nevezetessé.

Bátor nézésű, vidéki fiu, bizonyosan valami egyetemi hallgató, vagy még inkább valami teknikus, a ki az apróhirdetések között nagyon szerény feltételek mellett olyan haszontalan kölyköket keres, a kiket szekundába ponáltak a professzorok s most valahogyan ki kell rántani a sárból.

Mialatt ő a templomban járt, Holcsi érkezett meg a vasuti állomásról, mint rendesen minden szombaton délután vagy vasárnap reggel, s az ebédlőben reggeli várta, hol nemsokára Klára is megjelent, s asztalhoz ülve együtt költötték el az izletes ételeket, teát, vajat, húst, süteményt, tojást... Mert daczára, hogy Holcsi nagyon sovány, sárga, beteges külsővel birt, hatalmas étvágya volt, s annak kielégítésére nem kimélte a kiadásokat, bár ismeretes volt kapzsiságáról és fösvénységéről.

Néhány pohár bor után Mihály ur félrehuzza S....-t s mondja: „Bruder! ha néha bolondozunk is veled, mindamellett szeretünk s nem akarjuk, hogy megkárosodjál, mint embered intelek, vigyázz, mert ez a Mezdédi irtóztató kegyetlen ember, ez most spionkodni jött hozzád, hanem te gazdag vagy, adj neki 60 tallért, mert a dácziát nagyon szereti.“

Szeptember tizedike, olvasta Kardos, tehát öt nap előtt... És most kegyeikbe ajánlom magamat. Már megy? kérdé Dózia sajnálattal hangjában. Nagyon is hosszúra terjedt látogatásom, de ha megengedik, elutazásom előtt még tiszteletemet fogom tenni.