Elszédültem, viszonzá az gyönge hangon, s önkéntelen betakarta arczát, mintha sírna, de szeme száraz volt, csak ajkán hallatszott belső zokogása, mi nehéz, fájdalmas sóhajban nyilatkozott. Pihenjen, én majd folytatom az olvasást, mondá Veronika. Hol is hagyta el? Nemde, valami Holcsi ügyvéd elfogatásáról s börtönben létéről szólt az ujdonság. Igen, viszonzá halkan Dózia.

Ha lehunyta szemét, hideg szellő simította arcát végig, mintha ellebbent volna előtte valami és jajgatást hallott. Ha felnyitotta, csak a tűz sírt és sistergett és a gyertyák lángjai lobogtak, fantasztikus árnyakat rajzolva a komor falakra.

Dehogy arra! Előtted vessem le a szoknyámat? Eredj oda a nyírfa mögé és ott vesd le és ott vedd föl ezt a megadjusztált mesterművet is nesze! Gondold, hogy én vagyok Worth az meg ott a szalonom, ahol a dámák a toiletteket fölpróbálják. Regina kacagott. Feltűnt, hogy valami félóra óta minden semmiségen kacagott, amit azelőtt sohasem tett. Hein, barátom... kár, hogy nem vagyok dáma.

Volt egy kutyájuk is, ennek a neve meg az volt, hogy Holló. Útszéli cigányok hajában látni nagynéha azt ez acélkékfényű hollófeketeséget, amilyen volt az a Holló. Amúgy testállásra pedig igen szép, vastag nyakú, széles mellű, erős lábizmokkal, a nyakán bőrkötél, azon valami rézkilincs-forma cifraság, ami lépten-nyomon zörgött s ez a zörgés annyira velejárt Hollóval, minő a lovassal a sarkantyú.

Valami Galambos Ganz Árpi nevű fráter írta meg tábori levelezőlapon egyik cimborájának, aki itt a szomszédos században lesi, hogy mikor eszkomotálhatná magát ő is a Hinterland valamelyik Spitáljába hogy találkozott a tanácsos úrral. Nem bizonyos, hogy igaz-e? Igaz. No lám! Csudálatosképen nem hazudott. Nem hazudott. Találkoztam ezzel a Ganz Árpival. Hát ettül a fülestől eredt a pletyka.

Az orrvérzés hirtelen kezdődik sérülés, ütés, megerőltetés, orrfúvás után, vagy valami erőlködés következtében. Leggyakrabban nem is tudjuk az okát.

Ugy látszik, hogy nem képzelte el, hogy igy is tudnak még imádkozni, s valami megmagyarázhatatlan belső ijedtség szállotta meg. Arra gondolt, hogy ha most valaki összeméri őt ezzel az asszonynyal, ha hirtelenében előkerülne valami olyan apparátus, a mivel összehasonlításokat lehet tenni a hit dolgában, hát az asszony mögött maradna.

És nézte fent a kertet, melyben vad és gondozatlan bokrok feketedtek valami idegen növényzetté és a fehéren csillogó kerités rácsa közül kiömlöttek mélyen lehimbálva a pince kőfalán. Mint egy fehér kéz ujjai közül, amit már nem bir fogni. Odafent pedig az öreg Novoszád kis korcsmája világitott pirosan, mint valami őrtorony és messzire ellátszott a vérmező felett.

A mikor ahhoz a fösvény sorhoz érek, leteszem a könyvet az ágyra, behunyom a szemem s elmondok én mindent az uramra nézve, a mi még benne kellene, hogy legyen a könyvben. Hanem hát mindenki nem jön erre s én is drágán tanultam ki, hogy mi a baj. A férfi most már nem mosolygott, hanem olyan meglepetés rögzött meg a szemeiben, mintha valami más világrészből való asszony ülne előtte.

Minek nekem a passzus, szólt, a magam birtokán? Melyik a kend birtoka? Ez az, a hol állunk s köröskörül, a merre látunk, mind az enyém. Összenéznek a zsandárok, hogy valami körmönfont madárral van dolguk, s azzal megkötik az öreget, egy szót se szólnak többet s bekisérik Szegedre, a megye börtönébe, ugy adván be a species factit, hogy az öreg őket tévutra akarta vezetni.