United States or Puerto Rico ? Vote for the TOP Country of the Week !


A legrosszabb helyre kerültünk, az bizonyos... A többi regiment szerencsésebb volt. Az ellenséges áradat legerősebb lökése minket ért és alighanem az az igazság, amit a szökevény oroszok hiányos elbeszéléseiből ki tudtam hámozni: nemcsak a Morelli-század járt rosszul, hanem az egész regiment.... »Hja, ez a háborúPersze, hogy ez a háború, de ennél nyomorúságosabb vigasztalás aztán nincs is...

Minden pocsolya fenékig ki volt száradva, még a nádasok is. A felrepedezett agyagos föld oly keményre szikkadt, hogy nemcsak gyalogos embert, de talán még ágyúkat is elbírt volna. A marhakocsik, melyekben minket szállítottak, napközben valóságos kemencék voltak. Ez talán még jobban kifárasztotta az embereket, mint a négy napos út. Már alig állták.

Minket különben e helyütt csak mellékesen érdekel színműírói emelkedése, mely valóságos uralkodás volt a magyar színpad fölött. Mondják, hogy egy kis zsarnokság is vegyült közzé, hogy mint dramaturg visszaszorította onnan a talentumokat. De hát hol vannak azok a talentumok, kiket visszaszorított s a kik az ő halálával felszabadultak volna?

Pióczáné ifjasszony, ki Bogdanu minden vigyázata mellett is ki tudott lopózni, lépett be s kezénél fogva vezeté Szodoray Boldizsárt. Kisasszony! kisasszony, itt van Szodoray úrfi! az utczán leltem őt, Tatárországba akart utazni, minket kiváltani! Boldizsár!

Ide-oda lézengtem a csapatok között, míg végre el tudtam csípni egy fiatal káplárt, aki nagy örömömre útba igazított. Jobbra, szélrűl az utolsó, vonal. Tegnap legalább még ott voltak. Minket váltottak fel. Köszönöm, Isten áldjon! Grüss ench Gott! Sváb fiú volt az Istenadta, de legalább meg tudta mondani, hogy merre menjek. Mentem is, mintha kergettek volna.

Egy óra előtt még mind megvoltunk, harsogta munka közben az óriás merthogy alighanem nagyon szeret minket az atyaisten ő szent felsége... bumm! vakapád... ezt a nyavalyást elhibáztam... Csak a finom Schultz hadnagy úr került hátra az este... Schnellfeuer, emberek. Megsebesült? Nem a! Katarinája lett. Mi az, kérem? Vérhas. Hajaj...

Demetert megragadták a kozákok s amig az ember százig elszámlál, Demeter már meg volt halva. Csendesen ültünk a kávéházban, egy kis lengyel-magyar sziget a nagy német óceánban; csupa idegen gondolkozásmódu, előttünk épp olyan érthetetlen emberek között, mint ahogy ők képtelenek minket megérteni. Valósággal ostobák vagyunk egymásra nézve.

De minket ilyenné tett a közszokás, a környezet példája, a család, melyben élünk, és az a másik, melyet alapítani fogunk. Elhanyagoljuk kötelességeinket, fölszínes a képzettségünk, igéretünk be nem válik, tartozást fizetni nem szeretünk és a bajból kimászván, nem javulunk. Innen származik elmaradtságunk, az országnyomor, a nemzet elernyedése, jövőnk veszedelme.

Nem vagyok én kíváncsi, mert úgy is tudom, hogy ti szerettek engem s azt fogjátok nevem napjára adni, a mi legboldogabbá tesz. Jól ismersz minket, mondá Atlasz úr elégedetten. Azt adjuk, a mi legboldogabbá tesz. Mondjuk meg, hogy mi az? Engedjétek inkább, hogy én mondjam meg, szólt Sándor izgatottan, s most már mind a két lábát lelógatta. No hát találd ki, mondá Atlasz úr csintalanul.

Minket sem pólyáz puha vattába a hadjárat... tehát voltaképen miért iparkodik kivirágzani szívünkben a szánalom? Különös teremtménye a természetnek az ember. A legádázabb pusztító harci készség után asszonyos ellágyulás. S ez mind belefér az öklömnyi szívbe. Mégis csak ez a legóriásibb műhely...