United States or South Sudan ? Vote for the TOP Country of the Week !
Azt, amit ez az óriás hangosan kimondott, semmiféle papiros nem tűri meg. Csak a mindig finom Schultz hadnagy úr nem mondott soha semmit, amin az illendőség fennakadhatott volna. De hát egyszer a leghosszabb prédikációnak is vége szokott lenni. Véget ért a negyedik nap délutánján a mi megpróbáltatásunk is. Megérkeztünk rendeltetésünk helyére a határra, vagy talán még azon is túl. Auswaggonirung!
Még elpukkant utána egy-egy láthatatlan röppentyü, a minek a nyomában aztán egyszerre lángba borult az ég és fölváltva vörös, sárga meg fehér szinekben égett az egész óriás kupola, mintha elképzelhetetlen nagy rémek csapdosták volna egymásba az ember feje fölött a fáklyákat.
Azokból a régimódi tisztekből való volt, akik sohasem mennek előbbre a századosi rangnál, zömök termetű, kicsit ragyás, roppant lármás, azonban jószívű és emberséges katona volt a legénység szerette, mintha apja lett volna. Nagy István főhadnagy valóságos óriás volt a százados úrhoz képest fekete, mint az ördög, de vakmerő is, mint az ördög.
Aber sowas! csodálkozott az öreg úr, s kétszer is végig hordozta rajtam őszintén meglepett tekintetét hát maga él? Igenis. Hát akkor nagyon jól van! recsegett szemem közé barátságos hangja egész atyai szivélyességével. Also, izé... Feldwebel Varga, bevenni megint a Standlistébe és a Verpflégs-standba! Az óriás szalutált. Értem, százados úr. Also, izé... hol is volt maga? Már nem emlékszek.
Huh, be utálom ezt a mindenünnen orromba tolakodó örökös büdösséget... S az óriás őszinte émelyedéssel fintorgatta orrát, mintha csakugyan érezte volna, amiről beszélt. Kezet nyújtott és elváltunk. A nap csendben telt el. A szemben levő ellenséges állások felől a szokásos egyes »ébresztő« puskalövéseken kívül, amelyekre senki sem szokott hederíteni kiadósabb kötekedés nem érkezett.
Vésője alatt szikrázott a márvány mert legkedvesebb müveit maga szerette kifaragni óriás, bütykös, csontos öklével nyomkodta, döngette, pofozta, simogatta, cirógatta a vasrácsra vakolt agyagmintát, mint egy boxoló gladiátor.
Legyen nyugodt, Kedves Atyám, távollétében is szorgalmasan fogunk tanulni, nem vesztegetünk el egyetlen pillanatot se s ha Isten segit, nemsokára olyan helyzetben leszünk, hogy végre-valahára meghálálhatjuk azt a sok jót, amit értünk tett. Mindig eszünkben van, mily óriás áldozattal járt neveltetésünk s hogy Kedves Atyám a legszükségesebbet is megvonta magától, hogy jövőnket biztosítsa.
Sohse haragudjék, őrmester úr próbáltam csillapítani a mérges Herkulest egyszer majd csak vége lesz. Ennek? Ennek. Ennek a marhaságnak? Ennek. Ennek lesz valaha vége?... fakadt ki még mérgesebben az óriás és szorgalmasan döngette ökleivel az árok földjét... sohasem lesz ennek, kérem, vége, ha így haladunk... meg fogja látni!
Csak a baloldali jegenyék lombdárdáján komorlik föl az ég párás tükréig az umbra temetői setétje, mint nehéz és fájó emlékezés egy drága halottra. Az üvegház: gyöngyfényben úszó óriás koporsó s előtte a buxus illedelmesre nyírott, négyszögbe zároló szalagja szinte úgy rémlik: fekete szegély a nyár gyászjelentésén.
Egy óra előtt még mind megvoltunk, harsogta munka közben az óriás merthogy alighanem nagyon szeret minket az atyaisten ő szent felsége... bumm! vakapád... ezt a nyavalyást elhibáztam... Csak a finom Schultz hadnagy úr került hátra az este... Schnellfeuer, emberek. Megsebesült? Nem a! Katarinája lett. Mi az, kérem? Vérhas. Hajaj...
A Nap Szava
Mások Keresik