United States or Paraguay ? Vote for the TOP Country of the Week !


Bele nem fáradtam ebbé az érzésembe. A gazdaságomban találtam annyi foglalkozást, hogy a feleségem néha magára maradhatott; éppen eleget arra, hogy meg ne únhassa Örökös udvarlásomat, hízelkedésemet, kedvének keresését. Amikor előkerültem és ujra megöleltem, az énnekem az igazi mennyország volt. Persze, te azt hiszed: nem is lehetett másképen, csak úgy, hogy ő is így szeretett engem.

Nórával ismerte meg a szerelmet, előtte csak félénk és ízetlen kísérletezés volt minden, csak másolgatása a regények és színdarabok szerelmeinek, utána pedig csak örökös keresgélés az után, vajjon találja-e mását annak a hatalmas, gyilkos, halálos mennyei megsemmisülésnek, amely Nóra karjaiban szakadt az öntudatára.

Egy igen nagy birtoku magyar földes ur, Sinának egy régi barátja, egyszer meglátogatta a bárót Budapesten, mikor az éppen itt időzött. Elmondta neki látogatása okát. Örökös bajban van.

Huh, be utálom ezt a mindenünnen orromba tolakodó örökös büdösséget... S az óriás őszinte émelyedéssel fintorgatta orrát, mintha csakugyan érezte volna, amiről beszélt. Kezet nyújtott és elváltunk. A nap csendben telt el. A szemben levő ellenséges állások felől a szokásos egyes »ébresztő« puskalövéseken kívül, amelyekre senki sem szokott hederíteni kiadósabb kötekedés nem érkezett.

Engem eleinte valósággal elkábított a nagy lárma és a sürgő-forgó roppant elevenség, amely mindenfelől egyszerre csapott le rám. Az erdők örökös csendje és békéje után most egyszerre ez a lármás zaj, nem csoda, hogy szinte belekábultam, míg lassankint valahogy mégis hozzá tudtam szokni.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik