United States or Côte d'Ivoire ? Vote for the TOP Country of the Week !
Abban el is alszik, miután előbb a körülállókhoz hangosan ezeket a szavakat intézi: tuburu-bubura-buta. Ha aztán a kocsiban ébred föl, amelyet, mint mondani szerencsénk volt, már kinőtt, az ernyővasakba üti a kezeit.
Hát már május hónap van mondta hangosan. Másnap reggel nagy rendezkedés volt az udvarban. Ifjabb Novoszád Ferenc már hat órakor kihozta az alacsony suszter-asztalt az ajtó elé és izgatott gonddal minden egyebet is, amire nem is volt szükség.
Többet nem látott, mert arra ébredt fel, midőn a mellékutcácskára vezető ajtón hangosan kopogtak. Zavartan ugrott fel és e kopogást is majdnem csudálatos álma folytatásának képzelve, önkénytelenül elkiáltotta magát: Ki kopoghat ez ajtón? Ez utcában egy lélek se szokott járni! De azért leakasztva a kulcsot, elfordította a zárban.
Ő jobban meg volt lepve, mint én. Mi az ördög! kiáltotta harsány hangon csak nem ennek az isteni gulyásnak illata csalta ide? Nem a gulyásillat nyomában járok, Heiszer úr válaszoltam a derék szanitécnek, aki eközben barátságosan megszorította kezemet s hangosan elkiáltotta nevemet emberei számára is, hadd tudják, kinek a becses személyét tisztelhetik tábori bográcsuk körül.
Ez a nyájas mosoly egészen föllelkesítette Atlasz urat s hangosan kiabált János után, hogy jöjjön gyorsan, vigye föl a nagyságos kanonok úr holmiját a vörös selyem bútoros szobába. A vörös selyem bútoros szobába fogjuk szállásolni nagyságodat, ismétlé a kanonokhoz fordulva. Legszebb szoba a kastélyban s csak a legfőbb vendégeknek nyitjuk ki.
Az előkelő öreges úr egy kissé meglepettnek látszott, mikor a szürke ruhás ember, kivel málháját föl akarta vitetni, inasáról és kastélyáról beszélt; csodálkozva nézett leányára s a leány hangosan elnevette magát. Valóban nem tudom, hogyan kérjek bocsánatot szerencsétlen tévedésemért, kiáltott a vendég, Atlasz úrhoz fordulva. Nem tesz semmit, felelt Atlasz úr.
Én pontosan kifizettem a számláját és annyi pezsgőt adtam neki inni, a mennyi csak bele fért. Ugyanaz nap, melyen Boglár Kálmán levele érkezett, megjött Manó is. Díszesen, hangosan beszélve s jobban henczegve, mint valaha. Klárát csak futólag, félvállról s alig titkolt gúnyos mosolylyal üdvözölte. Atlasz úr most már nem volt úgy elragadtatva elsőszülöttje látogatásától, mint azelőtt.
Kissé megrebbent a szempillája, de aztán eszébe jutott, hogy a mi volt, az nem is volt természetes állapot. Paraszt vagyok én, hiába mondta egész hangosan, a művészet öreg, bugris parasztja, vén szamár, ha egy percig is elhittem, hogy hozzávaló vagyok. Dömötör lelke összehúzódott. Nem. Nem ehhez az asszonyhoz szeretne most menni. Egy másik jutott most eszébe.
Felugrott a kőpadról, amelyen kuporgott és hangosan elnevette magát. Hein, kamerád! Mondok valamit... Mindenki tegye azt, amit jónak lát. Nem igaz? Nem vagyunk egymáshoz varrva, sem összenőve.... sem összeházasodva. Én is azt teszem, amit jónak látok, te is azt teszed, amit jónak látsz. Lám... ez új fordulat. Sem a nevetés nem volt ínyemre, sem a beszéd. Bizonyos, hogy forral valamit. De mit?
Az asszony sóhajtott és elfordult a gyermekek felé, mintha valami dolga lenne velük. A kisebbik fiu mosolyogva ránézett s bámulva kérdezte: Miért sirsz? Az asszony zavarba jött, védekezett, de nem birta ki sokáig, egyszerre hangosan kezdett sírni.
A Nap Szava