United States or Liechtenstein ? Vote for the TOP Country of the Week !
Mától fogva semmi oka rá, hogy kibujjék alóla. S elhitette magával, hogy úgy is kiürítette volna a keserü poharat. Amit egy gavallér megigér, azt meg kell tartania s talált volna-e mentő ürügyet? Nem. Elég az hozzá, minden jól van úgy, ahogy van ... Hanem azért a vasúton is ugyanaz a gondolat foglalkoztatta, amely délelőtt a kávéházban. Ejnye, a haszontalan!
Gyanítottam, hogy nem szeretne róla beszélni, s féltem a felelettől. Mi vitt erre a föltevésre? Dózia körülpillantott a szobában, mely elegáns budoire volt a legkényelmesebben, sőt pompával bútorozva, azután Hermancera függeszté szemeit. Nem hittem, hogy az, a kinek mondja magát viszonzá jelentőséggel. Obrennét is nagyságos asszonynak hívják cselédjei, s ugyanaz a czím nem illett magára.
A szegény ember hitetlenül bámult maga elé, mintha álmodnék. Nem hittem, nem hittem... Tovább is még folyton nőtt a siker. Hallatlan lett, csudát müvelt a publikum. A darab végén már vonszolni kellett ezt a szegény nehézlábu embert. A közönség sem akart hazamenni. Mikor már ürült a szinház, ugyanaz a publikum rohanta meg a pénztárakat, a mely végignézte a darabot.
Vissza akart huzódni, de mialatt betette az ajtót, újra megszólalt ugyanaz a hang: Azaz, csak jöjjön be!... Végezzünk egyszer s mindenkorra. Nem is kellelt újra a kilincshez nyulnia; az ajtó kinyilt belülről. A szőkébbik leány nyitott ajtót; aki a „nem szabad"-ot mondta.
És legalább nem érezte a fájdalmat sem, hogy vele együtt egész családját ugyanaz a rettenetes sors érte, ami őt... Ugy-e, ez iszonyú? Elveszni úgy, mint ő... szent Isten... és a többiek, szegények! Ugy-e, nem csoda, ha ezek az iszonyatosságok egy kicsit megzavarták a fejemet? Rám emelte szomorú tekintetét, mintha választ várt volna.
Meggondolva a dolgot, nem sokat törődöm ama leány hollétével s visszaveszem igéretemet és kérem, hogy együtt lefolyt párbeszédünket meg nem történtnek tekintse, ki maradtam őszinte hive Eszthey Bertalan gróf. Hisz ez majdnem szóról-szóra ugyanaz, miket nekem a grófné ma mondott Dóziáról! kiáltott föl Obrenné. Ez igazán különös és megfoghatatlan.
Alig értem ki azonban a szabadba, amikor úgy tetszett, mintha valahonnan elfojtott... vergődő... távoli kiáltást hallottam volna... Mi ez? Hirtelenében nem tudtam tájékozódni, hogy a riasztó hang merről ütötte meg a fülemet. Megálltam és feszült figyelemmel hallgatóztam. Itt van... most ismét! Ugyanaz a vergődő, kínosan kiszakadt hang... mintha fulladozó ember melléből tört volna ki...
Ne búsulj, öreg, vígasztalá Manó a kesergő apát. Gondolj Góg Ferencz fölfedezésére. Nemsokára megszabadúlunk e nyűgtől és az Atlasz-család napja új fénynyel fog fölemelkedni a magas égre. Körűlbelül ismét az a társaság van együtt, mely ma egy éve töltötte be az Atlasz-kastély termeit; de a színe még sem egészen ugyanaz.
Csodálatos, hogy ugyanaz a bölcseség, melylyel oly meggyőződéssel tudunk vígasztalni másokat, mennyire elveszti meggyőző erejét, mikor mi magunk esünk hasonló bajba.