United States or Senegal ? Vote for the TOP Country of the Week !


A poharat szótalan tette le az asztalra és némi különösebb megkülömböztetésül gyufát is hozott. Azután meredten nézve ki újból a nyitott ajtón, megint csak hallgatott. sokáig tartott ez a csendesség, mígnem egyszer felém fordult: Maga tegnap délután is itt volt... Itt. Hajhaj mondta a csontos, barna ember azúta baj történt. Tudom. A malac. Dehogy az felel. Ha csak az volna baj.

Gyönge, valamiféle rendszerekkel, de rosszul táplált ökrök tántorogtak ki meg be az ajtón, sovány tehenek s azóta se láttam olyan komor borjukat, a milyenek ezeknek a tőgyét bökdöstek. Ezek mögött az épületek mögött óriás szérüskert terült el kis boglyákkal, a melyek közül némelyeket feketére pörkölt az idő.

Hiába gondolkozott, el se tudta képzelni, hogy honnan vehetne pénzt. Közel volt a megfulladáshoz, annyira ránehezedett mellére a fülledt levegő s a nagy gond. A töprengésben megfájult a feje, majdnem öntudatlanul botorkált ki az ajtón s le a lépcsőkön, ki az utczára.

Idő multán becitálják az öreget a megyéből, mert a második bíró is rendben találta az ötforintos büntetést. Bejön, hanem nézzük csak meg jól, ki jön be az ajtón?

Többet nem látott, mert arra ébredt fel, midőn a mellékutcácskára vezető ajtón hangosan kopogtak. Zavartan ugrott fel és e kopogást is majdnem csudálatos álma folytatásának képzelve, önkénytelenül elkiáltotta magát: Ki kopoghat ez ajtón? Ez utcában egy lélek se szokott járni! De azért leakasztva a kulcsot, elfordította a zárban.

A keservét a kormányának! kihuzták a lábunk alul az országutat... igy beszéltek. Mikor egyszer a Vajda Tamás kis fia benyitott közéjük s az apjához fordulva elmondta hogy az anyja azt üzente: menjen haza vacsorára s vigyen szalonnát és turót: a durva, félig részeg ember kilökte a gyermeket az ajtón s utána kiáltotta: Mondd meg anyádnak, hogy keressen más embert magának, hagyjon nekem békét.

No, menjen utána... Ezt mondta még néhányszor, mig ráhatározta magát az asszony, hogy nekimenjen az udvarnak. Lustán csoszogott végig a piszkos kövezeten s kopogott a tulsó ajtón.

A kocsik tengelyét és kerekeit végig kalapálva elindult a vonat mellett egy lakatos a gépházból. A mint a raktárosék kocsijához ért, átlátta a helyzetet, kormos fekete arczát bedugta az ajtón és rákiáltott a gyerekre: Takarodsz ki, haszontalan kölyök!

Megjegyezve magának férje leveléből a házszámot, tudatta ezt a kocsissal s könnyű léptekkel ment föl az emeletre és be az ajtón, mely az ügyvéd czimtábláján a Holcsi Kálmán névvel ékeskedett.

Mik történtek Jászvásárban, s miképen egy ajtó nyilásán a moldovai kapitány nagyon elhűlt. Ki jött be az ajtón, s ki vezeté őt? miből kitünő, hogy a moldovai kapitánynak nagy oka volt az ajtónyiláskor elhűlni. Judith szúrós beszédei. Hosszú éj után hajnal kezd hasadni.