United States or Sri Lanka ? Vote for the TOP Country of the Week !
Pedig amikor megkértél, megigérted a gyámomnak becsületszóra, hogy sohasem veszel többet kártyát a ke... A főhadnagy közbevágott: Igen, igaz! Nem is tudom, hogy esett: megtörtént, azt hiszem, egy kicsit mámoros lehettem. Mennyit vesztettél? hangzott a fagyos kérdés. Hm, hm! Kissé kellemetlen, kissé sokat. Annyit, hogy pénzt kellene felvennünk. Ha te aláírnál egy váltót szivem...
De ha az effélével készen volt és rákerült a sor a csevegésre, olyankor mintha a főhadnagy ott sem lett volna, már csak őneki, az asszonynak szólott minden szava. Mintha mulattatni akarta volna. Hogy néz! gondolta magában az asszony; soha életemben sem láttam ilyen szemet.
Volt olyan is, aki elég hangosan, a tiszturak füle hallatára mondta ki véleményét... baj azonban ebből a szabadszájúságból sem lett. A mi Morelli századosunk épen oly dühös volt, mint a legénység s ugyancsak sűrűn emlegette a »schweinerei«-t. Pergamen-színűre égett, ragyás arca szinte rángatódzott a haragos türelmetlenségtől. A Nagy főhadnagy úré nemkülönben.
A hozzám legközelebbre eső »pislicárok« amint Nagy főhadnagy úr nevezte az imént, egyébként mondom, felette derék és igen lelkiismeretes, igen becsületes munkát végző szanitéceinket egy vékony vízmosás szélén iparkodtak fölfelé vászonponyvás szekereikkel és bizony már szemmelláthatóan kimerült lovaikkal. Hollá!... integettem nekik a sipkámmal is.
Megkerült? Jelentem alássan, meg! Berukkoltam... Helyes! Fogja meg a karomat... Most vettem észre, hogy ingadozik. Azonnal megragadtam a karját és lesegítettem a földre. Visszamaradtunk. Leguggoltam melléje és megkérdeztem, hogy mit parancsol. Megsebesült, főhadnagy úr? Azt hiszem... belémhibáztak... Hol fáj? Itt lesz valahol a balvállam alatt...
Ami a tied, az az enyém. És ha szeretsz... Az asszony felkacagott. Nézte a fennhéjázó kártyást, aki szerelemre hivatkozva, követel tőle pénzt. Igazán a szivéből kacagott. Ha szeretlek?... Ó Istenem, már nem! Másnap a főhadnagy elutazott. A felesége nem is búcsúzott tőle. Amikor Borsodyné magára maradt, hivatta az intézőt.
Negyedik nap után a Burgban szolgálattevő főhadnagy maga foglalta el a kisértetes őrállomást. Ez, mint gavallér ember, asszony ellen nem vitt magával puskát, pisztolyt, csak ugy kardosán állt a lesben. A mint a tizenkét órát elkongta az Istvántemplom harangja: ott állt előtte a fehér asszony, s elkezdett csendesen haladni.
Hozzanak egy tragacsot és szedjenek föl. Itt maradok, főhadnagy úr. Köszönöm! Önt természetesen szívesebben látom magam mellett, mint azokat a derék embereket. Igaz! Ebben a gyalázatos sötétségben meg sem tudná találni őket... várjunk reggelig. Akkor elvisznek, ön pedig tovább hajszolhatja a moszkálikat. Sajnálom, hogy néhány napra ki kell maradnom a vadászatból.
A volt főhadnagy az ő finomságával, keskeny kis barna bajuszával, jól ápolt körmeivel, karperecével, finom cigarettjeivel, egészben majdnem nőies lényével, olyan volt amellett a marcona kútágas ember mellett, mint a gyerek. Az asszony úgy simult az uracskájához, mintha a folyondár akarna védeni egy erre szoruló törékeny fát. Ha Kardos elbúcsúzott, kezet fogtak vele.
Ezt a tekintélyt java részben a tiszteknek köszönhette, akik „jó leány"-nak ismerték s akik, mivel mindig volt egy-egy öreg főhadnagy lakója, télig-meddig kincstári asszonyt láttak benne.
A Nap Szava
Mások Keresik