Ez a tudat volt az oka, hogy nem kivántam továbbá jóságát igénybe venni és megragadtam az alkalmat, mely kinálkozott arra, hogy megszabadítsam grófnét attól a tehertől, mely lételem által súlyosodott reá.
Tudom már, mit kell tenni! Maradj itt, mindjárt jövök... Mit akarsz? Megnézem, nem leskelődik-e ott valaki, azután visszajövök. Megragadtam a kezét és nem bocsátottam. Csak nem képzeled, hogy eleresztelek? A leány vékony ajkai körül mosoly játszadozott, miközben végignézett rajtam és valami utánozhatatlan kicsinyléssel így szólt: Csak nem képzeled, hogy erre engedélyt kérek tőled? Lám!
Ja... csakhogy nem arról van szó, amit mondasz, hanem arról, amit titokban gondolsz... mondotta neheztelve a leány. Megragadtam volna az alkalmat egy kis kötekedésre, ennél a furcsa teremtésnél azonban jóformán lehetetlenség volt eltalálni a helyes mértéket.
Megkerült? Jelentem alássan, meg! Berukkoltam... Helyes! Fogja meg a karomat... Most vettem észre, hogy ingadozik. Azonnal megragadtam a karját és lesegítettem a földre. Visszamaradtunk. Leguggoltam melléje és megkérdeztem, hogy mit parancsol. Megsebesült, főhadnagy úr? Azt hiszem... belémhibáztak... Hol fáj? Itt lesz valahol a balvállam alatt...