United States or Dominican Republic ? Vote for the TOP Country of the Week !


De míg eszének egész józanságával, akaratának minden erejével igyekezett a feledés leplét borítani a hallottakra, egy nyugtalan, kegyetlen kéz minduntalan fölemelte a jótékony lepel egyik csücskét s szabad utat nyitott a gyanú gúnyosan vigyorgó arczának. Józan esze, erős akarata ellen pártot ütött képzelő ereje és a szörnyeteg féltés szolgálatába szegődött.

Mondja meg neki, hogy még ma kotródjék ki az udvarból. Az ispán intett, hogy ugy lesz. Élelmes ember a kovács, holnap ugy is visszakunyorálja magát. Levelek is jöttek. Majd holnap. Sürgősek. Kadar annyira megszokta már ráhagyni mindent erre a józan egyszerü emberre, hogy még a mostani lelki állapotában is gépiesen engedelmeskedett neki s együtt mentek fel a szobába.

Honnan lelkem? mind a szérün vannak. Józan Sándor itthon van, oda menjen. Mondja neki, hogy négy pengőt adok Mária-Büdig. Legyen itt mindjárt. Az asszony elment s a szomszédné letérdelt a másik mellé a földre és a fülébe kiabált, hogy hátha megérti. Vargáné, elmegyünk a szent Szüzhöz, Büdre. Annak segíteni kell. Nekem nem vérem itt ez a gyerek, de azért ugy imádkozom, hogy tán jobban mint maga.

Van ugyan joga hálámra és kérje a váltságdíjt kétszeresen, háromszorosan, rokonim megadják, de hogy egy tetszésem elleni házasságban boldogságomat föláldozzam, azt tőlem józan észszel senki sem kivánhatja. Felelé Ilka majd több, mint asszonyi határozottsággal, de inkább egy megbántott, mint egy megbántó hangján.

Megismerte a férfit, kit neje mellett látott. Boglár Kálmán volt. Egy ideig habozva állt helyén, nem tudta elhatározni visszafordúljon-e a kertbe vagy a közelgők elé siessen? A mily hirtelen elvesztette józan megfontolását az első gyanúsító szóra, épen oly gyorsan megszégyelte magát önmaga előtt, midőn látta, hogy a gyanú alaptalan volt.

Józan, okos, kemény legény volt, aki nem kereste sem az asszony, sem a fejedelmi udvar, sem a népek szeretetének bódító narkózisát, mivel szíve tele volt az isteni szeretet mámorával. Nem irigylem ezt az embert, mivel magamat egynek érzem már vele. És félrevonult cellájába, amelynek északi falába hatalmas ablakot vágatott neki a rend elöljárója. Bonaventura atya.

A tatárok! a tatárok! zengett újra. A tatárok, ha ha ha! monda Szirmay harsány, de erőtetett nevetéssel, mert bár az egész várban egyedül bírt még józan észszel, mégis neki is nehéz volt elrejteni meglepetését, azonban minden okokkal bátorítá a csüggedőket.

Szemébe visszatért rendes, nyugodt kifejezése, s azzal az elhatározással indúlt vissza a társaság felé, hogy többé föl sem veszi ezt a Lándsa Jenőt és úgy tesz, mintha soha sem hallotta volna nevét, s ezzel legjobban lefőzi azokat, kik józan gondolkozással most már világosan látta, csak azért hozták ide, hogy konkolyt hintsenek közéje és neje közé.

A dolog annyira lehetetlen volt, hogy józan értelemmel egyhamarjában föl sem lehetett fogni, és íme, mégsem volt képtelenség és nem volt képzelődés, hanem valóság: az a gyorsan hozzámsiető vézna teremtés az ő apró szemeivel, fintorgató mókus-orrával, sipka alá szorított dús vörös hajával és kevélyen előreálló mellével Regina volt, a harapós vadmacska, akinek apró foganyomát most is meg lehetett látni a kezem fején.

Nejének nem mert szólni, mert attól félt, hogy ezzel is elárulja bizalmatlanságát s alkalmat ad fenyegetésének beváltására, mielőtt meggyőződhetnék az igazságról. De vére forrni kezdett már a gondolatra is, hogy ez ember nejét meri lesni, hogy találkozni akar vele, s ez a gondolat egészen megfosztotta nyugalmától és a józan megfontolástól, melyet egy ideig magára erőszakolt.