United States or Bangladesh ? Vote for the TOP Country of the Week !


A hadseregek nyomán mindig ott jártak az iparosok és kereskedők, és mert ezeknek is kellett valahol tanyát ütniök: rendesen ezek körül a táborok körül, annak közvetlen közelében helyezkedtek el. A benszülött lakosság azután természetesen mind nagyobb tömegekben kereste fel ezeket a helyeket. Részben hogy vegyen, részben hogy eladjon.

Klára boldog volt és tartósnak hitte a gyógyulást. Boglár Kálmán még az ebédre sem érkezett vissza. Lándsa Jenő sem kerűlt többé elő, bármily kétségbeesetten kereste mindenütt Manó barátja, nevét kiabálva a folyosókon, az udvaron és a kertben, s mindenkit megkérdezve, nem látta-e barátját.

Esztheyné pedig ez alatt, míg házában a föntebbiek történtek, Lamberth Klárát kereste föl, kivel ama leánykáról kivánt beszélni, kinek helyét Dózia foglalta el hosszú évek során, s kiről Enyingitől tudta, hogy az jelenleg Holcsi lakásán van annak gyámleányával együtt, kik nem voltak rokonságban, de a veszedelem egyformán érte őket, s ő saját érdekében is beszélni kivánt velük.

Mindketten elnevették magukat ezekre a tréfás pátoszszal kiejtett szavakra, s a gróf megölelve és megcsókolva nejét, elhagyta a szobát, míg Hermance lakosztályát kereste föl s ismét az eltünt leánykára gondolt, kinek holléte és sorsa folytonos rettegésben tartá.

Új tervet kellett készítenie, de előbb megtudni az okát, a mi a házaspárt majdnem egyszerre lemondatta Dóziáról, a kit hosszú évek során rejtegetett Esztheyné férje előtt, az pedig szüntelenül kereste.

Ajka beszélt, gépiesen mondta el félelmét fiára nézve, reményét leánya házasságát illetőleg, de gondolatai másfelé kalandoztak, s midőn bemehetett szobáiba, sietve kereste föl Ernesztinet, ki összekulcsolt kezekkel látta őt belépni, s arczán leírhatatlan nyugtalanság és aggodalom volt kifejezve. Semmi nyom! kiáltott föl a komorna.

Pedig otthon várja valaki, aki apró babafejkötőket horgol s a szent anyaság édes reménységével érzi az ő ideje közelségét; aki a szíve alatt hordja a pici emberfiát, akit istenfiaként imád előre is és akiről annyi kedves szó esik folytonosan. De azért másnap mégis csak Juditot kereste.

Klára magánkivül volt, mert nemcsak szerette gyámatyját, ki neki mindig és mindenben kedvét kereste, de vagyonilag is tőle függött, s mindent koczkáztatva látott annak elfogatása által, fogalma sem lévén arról, mennyi vagyonnal bir és hol van az elhelyezve.

Egy napon azonban Holcsi kereste fel őt, mi még nem történt, s nyugtalanságot okozott neki, midőn nála az ügyvédet bejelentették. Meglehetős hidegen és egykedvűen fogadta. Megkapta levelemet? kérdé az ügyvédtől, mielőtt a látogatása czélját elmondhatta volna. Éppen abban az ügyben jövök, gróf úr, s tudatom, hogy a kutatott leányt, Pármai Dóziát sikerült megtalálnom.

És szomorúan váltak el, ezer biztosításával szerelmüknek, mely , változatlan, és mindkettőjük részéről örök marad... Érezték is azt, a mit mondtak, igaz volt, s szivüknek legmélyéből eredt, és Dózia boldogságtól sugározva sietett haza, de nem kereste föl rögtön Klárát; félvén, hogy elárulja magát, szobájába sietett.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik