United States or Cambodia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Édes atyám, Bogdán apát-kanonok úr ő nagysága. Édes atyja? Szép, nagyon szép, mondá az apát-kanonok leereszkedő nyájassággal és Atlasz úr felé nyújtotta kezét, melynek egyik ujján óriási zöldköves gyűrű villogott. Atlasz úr tisztelettel, de hatalmasan megrázta a feléje nyújtott kezet s hirtelenében megbecsülte a zöldköves gyűrű értékét. Körülbelül ezer forintot érhetett. Mégis nagy urak a papok!
Végül aztán „érczkoporsók“, hirdettetnek a teljes czimü kuncsaftok nagy megelégedésére; s befejezi az olvasmányt egy mutató ujakkal elől-hátul megspékelt „hálanyilvánitás az Ankerhez“ melyben mélyen keseredett özvegy köszöni azt az ezer forintot, a mi felejthetlen férjének azon utolsó szivességéért, hogy meghalt, az illetők részéről fogyatkozás nélkül kifizettetett.
Mert annál mászkálósabb állat nincsen a kerek világon. Ha a szomszéd fáján is van, ha az sem takarítja, jelentse kend fel mondja a bíró. János azonban azt mondja, hogy ő sem nem zsandár, sem árulkodni nem szokott, ennélfogva ily dolgokat tőle kívánni lehetetlen. Ehelyett inkább kérdi, hogy mit fizessen. Öt forintot. Né véli János ez a bírság is olyan, mint a jó malac, mindig többet fiadzik.
Már most csak azt szeretném tudni a nagyságos elnök urtól, hogy maga-e a török basa, a ki nekem azt az ötszáz forintot kifizesse? Mert máskülönben mi okért bolondita fel engemet ide? Elnök: Majd megtudja mindjárt. Most halljuk a fuvarost, mit tud. Fuvaros: Hát már aztán mit tudhatna egy szegény fuvaros ember? Kezembe adnak egy bombit, azt mondják, hogy az borvizes üveg.
Pénzt is adott. A fehérnemüs szekrényben csupa frissen mosott, szép fehér ruha közé eldugdosott szép lassan, én nem tudom mikor, nyolczvan forintot. Ebből a sarokból előkerült egy ötös, a másikból egy tizes, aztán ezüst forintosok, a markomba nyomta mind, csak menjek. Nagyon nehéz volt elmenni.
Mondék magamban: lúfő már vagyok, ha még lúfarkat is kapok hozzá, egész lú leszek, nem kell gyalog járni Udvarhelyre. Én bizony parolát adtam. S aztán abbeli örömömben, hogy ötszáz forintot kapok, nem vettem a huszonöt piczulán se zekét, se malaczot, se kondért, hanem menék a csapházba, s hogy helyet csináljak az uj pénznek, eltraktáltam a régit az utolsó piczuláig.
Négylovas kocsira pakkolták föl egy csomó komisszióval, a mik külön-külön czédulákra voltak irva. Azonkivül neki magának is volt elég dolga. Vitt magával vagy husz forintot, hárászra, selyemre... Az anyja most már hangosan sírt az ura mellett és kunyorált neki: Csinálj valamit... küldjél valakit eléje Sándor, ez nem tréfa, nem tréfa... Hazahozza az a négy ló, ha már utban vannak.
Passzusokat mutatott, a miket ki kell majd hagyni a másolatban, megkérdezte, hogy van-e pénze pennára, papirosra s tiz forintot tett az asztalra, hogy azzal szerezze be a holmit, a mire szüksége van. Lopva nézett néha a lányra, aki megbántottan, néma dühvel pillantott vissza rá, a mikor látta, hogy ő ugy áll ebben a szobában, mintha nem is léteznék. Észre se veszi ez az ur.
Az az érték például, ami csak tovahaladásom keskeny vonalán került szemem elé, hozzávetőleges találgatással is több ezer forintot tehetett ki. Hát még a többi, ami ezen a több kilométer kiterjedésű területen szerte-szét volt szórva.
Jól van, bátyám, hát menjünk ki a városligetbe; az egész világ odajár most; minthogy azonban gyalog járni nem mulatság; bérkocsisnak öt forintot adni egy órai kocsizásért megint nem inséges embernek való, hát kapjunk fel erre az omnibuszra: a ki most épen azon törekszik, hogyan inditsa el a lovait ezzel a tizenkét emberrel? De hát mi hova ülünk oda öcsém? Nagyon intabulálva van ez már krinolinnal.
A Nap Szava
Mások Keresik