United States or Gabon ? Vote for the TOP Country of the Week !


És végre is, beszéljünk őszintén, mindnyájan okos emberek vagyunk, az én jelenlétem csak nehezebbé tenné házatokban a békességes együttélést. Sándor elpirúlt és hallgatott. Klára sem sürgette tovább apját, s miután röviden elbúcsúzott tőle, Sándor karján haza felé indúlt.

Kérdezték mindenfelé, ámbár az ó görög történelemből vett darab nem volt , csupa romantika, csupa chablon a szerkezetben, a birálók egy része több kifogást emelt, csak a nyelvben és verselésben mutatkozott némi erő és a közönség ennek daczára megérezte, hogy valaki, a kire vártak, megérkezett.

Pénzt is adott. A fehérnemüs szekrényben csupa frissen mosott, szép fehér ruha közé eldugdosott szép lassan, én nem tudom mikor, nyolczvan forintot. Ebből a sarokból előkerült egy ötös, a másikból egy tizes, aztán ezüst forintosok, a markomba nyomta mind, csak menjek. Nagyon nehéz volt elmenni.

Mikor visszajött a kegyelmes ur, szerették volna leolvasni az arczáról, hogy baj van az országban, de éppen ugy mosolygott, mint előbb, csupa megelégedés, öröm öntötte el, mikor ujra megpillantotta a vendégeit. A polgármester mindjárt el is mesélte, hogy egyszer-másszor vele is megesik, hogy a főispán megzavarja az ebédet, pedig hát az embernek egyéb nyugalma sincs, csak éppen amig eszik.

Még a legreménykedőbb természet is sötét lemondásba komorodott attól. Ida néni olyan volt, mint az őrült. Étlen szomjan és álmatlanul tördelte a kezét és járta a templomokat, de imádkozni nem tudott, csak nyögött és a halántékát simogatta.

Mindnyájan szerte futottak, mindenik mindenről aggódott, mindenre gondolt, csak a véletlen eset igaz okára nem, míg végre egy minden veszélyben közönséges ösztön valamennyijöket a vár udvarában egy csomóba nem űzte.

Csak a tanács-szolga maradt meg a teremben, egy nagyot nevete, mormogván magában: Senator uraimék megint az én javamra dolgoztak, ezt még ma tudtára adom Pintye Gregornak, már szinte peng a jutalom kezemben. Miképen felelt meg Piócza Kristóf a reá bizott halálos dolognak.

LENTULUS: Felejted, Hogy nem mindig lehet felejteni?! ÖREG RÓMAI: Hej leányok! Adjatok csak neki Édes csókot! TITUS: Hagyjátok magára. EGYIK LEÁNY: Ajkán csókom keserüvé válna. LENTULUS: Feljött a hold a füsteflhő megett TITUS: Lesbiának márvány keze remeg... LENTULUS: Karcsu nyaka ragyogó, hófehér TITUS: Mint a rózsa, melyet az esti szél Körülölel, ugy reszket gyenge válla

A kévehordás nyomában verebek szedték a szemet s se hallgattak a kereplőre, mely a föld végén, az országut mellett lármázott. Épen ugy hozzászokott már a madár is ehhez a csatarához, mint az ember. Vasárnap nagy pihenő következett. A legénynép mulatott csak, meg a lányok.

No már édes öcsém, szólt Ádám bácsi könyökkel fordulva a fagylaltos csésze felé, a mit eddig beszéltél Deák Ferencz felől, azt még csak hittem, a hogy hittem, de már azt, hogy Deák Ferencz ezt a czukorból csinált jeget szopogassa, ugyan el nem hiteted velem, ha megfeszülsz is! Egymás mellett ültek a templomban a legátus meg a kurátor, ünnep délelőtt, mikor a pap prédikált.