United States or Panama ? Vote for the TOP Country of the Week !
Amikor tehát a madár fészket rak, nem annyira magának épít lakást, mint inkább a fiókáiról akar gondoskodni. Azoknak alapít otthont, azokért fárad, mikor a földön, a lombok közt, a csalitban vagy a bokrok alján fészeknek való hely után kutat. Általában el lehet mondani, hogy a madár ott telepszik meg, ahol könnyebben él meg és biztosságban érzi magát.
A hajat is hogy kétágra fonnák és hosszú selyempántlikát fűznének bele: az is egyre ritkább. A gyerekek pedig eresztik a sárkányt, a szép nagy álló-sárkányokat, amik úgy úsznak fönt a magas égen, mint valamely öregebbfajta madár. Az nagy dicsőség, magasra ereszteni a sárkányt, mert az ellátszik a hatodik utcába és még ott is mondogatják: Gisguczi Gergőék Pistájának fönt van már a sárkánya megint.
Ezeknek rejtett értelmét kutatta olykor egész éjszakán át s észre sem vette az idő múlását. A még épen álló refektórium egyik sarka tele volt különböző alakú cserép- és bronz-edényekkel, szárított füvekkel, madár- és gyíkcsontvázakkal, vasfogókkal és fúvókkal.
A kévehordás nyomában verebek szedték a szemet s rá se hallgattak a kereplőre, mely a föld végén, az országut mellett lármázott. Épen ugy hozzászokott már a madár is ehhez a csatarához, mint az ember. Vasárnap nagy pihenő következett. A legénynép mulatott csak, meg a lányok.
Megteszi ugy-e? Hiszen maga káplár úr olyan jó embernek látszik. A kis Terka az ablak mellett gubbasztott, mint valami kopott kis madár és átbámult a szomszéd falra. Reggel óta mindig ott ült és hallgatta annak a vedlett akácznak a zizegését, a mit az udvar közepén koppasztott le még szegényebbre a szél.
Most csinálhatok vele, amit akarok? Nagyszerű, Géza! Tudod, mit fogunk csinálni? Felszabaditjuk Lenkét. Visszaviszszük az erdőbe. Legyen megint szabad. Szamár vagy Alice mondta a szobaur. A liba házi állat. Sohse volt erdei madár. Mindegy, mindegy. Az ősei szabadok voltak. Mi ugyis elmegyünk. A Lenkét felszabadítjuk. Zelma néni! Zelma néni kérem, fogja meg a Lenkét. Kivisszük a hüvösvölgyi erdőbe.
Egyetlen törekvése az volt, hogy boldog legyen mellette az ura; hogy ő annak az édes fiúnak az őrzőangyala lehessen; egy kicsit a mamája, és nagyon, de nagyon a felesége... Megrakták csöppnyi fészköket, mint a madár, és dallal a lelkökben, boldogsággal a szívökben, élvezték azt, hogy fiatalok és hogy az egymáséi.
És a madárkák után nézegetve, megkérdezte: Melyik a sneff? Ó, maga! maga édes; várjon csak; a sneff majd később jön. Akkor már este lesz; egészen este lesz; minden madár elhallgat; csak a sneff mondja hangosan: „cpsz! cpsz! kro kroj! kroj kroj!..." Úgy teszen?... Jé!... és nem fogok én félni? Dehogy is fél, szivem. Majd meglássa. A sneff nem bántja magát. Várjon csak.
Olyan igazi tél volt; a lovak fülére, sörényére zuzmara gyöngyök rakodtak le; a levegő tisztának látszott, mégis tele volt párázattál, amely parányi jegechulliatással ülepedett le a szánkára s a benne levőkre. Még a nagy csend is a teljes, tökéletes telet bizonyította. Sehol senki; még egy cippanó madár sem. És mégis tavasz volt; édes, verőfényes tavasz; a hótenger szikrázásából is kiáradó tavasz.
Mindjárt ott hagyhatjuk aztán ezt is a másik mellett. Az isten őrizzen. Nehéz ez a gyermek, megfekszi a karom. Viszem én egy kicsit. Már csak elbirom odáig. Vissza ugy is könnyebben jövünk majd. Az asszonyból megint kitört a sirás. Megállott az uton olyan szomoruan, mint egy esőverte szürke kis madár s görcsösen fuldoklott.
A Nap Szava
Mások Keresik