Talán nem is szükséges. Regina szótlanul haladt oldalam mellett és sem azt nem árulta el, hogy rossz néven vette a támadást, sem azt, hogy hallgatólagosan már meg is bocsátotta. Közömbös arcáról nem voltam képes leolvasni az igazságot, pedig sokszor sandítottam féloldalvást erre a sápadt arcra, hogy kitaláljam a lelkében lappangó valót.

Klára megelégedéssel vette ezt a hirt, s tudni látszott róla, míg Dózia valósággal megijedt az idegenek érkeztének gondolatára. Ő még soha sem forgott emberek között.

De ha az urak azt mondják, hogy megbírja... Az urak? Megvetőleg legyintett a kezével. Mit tudnak ahoz az urak? A rendőrök közül elő akart törni egy asszony, de nem bocsátották előre. Az egyik munkás felesége volt s csak most vette észre, hogy mire vállalkozott az ura. Sirva kiabált utána, mire látta, hogy az erőszakoskodás hiábavaló, a rendőrök nem engedik előre jönni. Ferencz, Ferencz!

A mulatság tehát csütörtökön kezdődött. Piros rózsa, fehér rózsa; szőke leány, barna ... egy kis tánc, egy kis kártya, sok bor és megint sok bor mellett elmult péntek, elmult szombat is. Vasárnap reggel, kilenc óra tájban, Vidovics Feri, aki máskor végig ki szokott tartani, hirtelen elszomorodott, s a fejébe vette, hogy haza megy.

Aztán elvitte egyenest a „schiffmannsplatzra“ s ott kinálgatta a házalóknak. Az ott állomásozó rendőrnek feltünt ez a ruhaáruló alak. Megszólitotta, hol vette a ruhát. Mit? Én X. volt honvéd vagyok. Ezt az öltözetet Deák Ferencz ajándékozta nekem! No, majd megkérdezzük tőle, kövessen. És elvezette a kapitánysághoz.

A roppant térséget, ahol egy negyedórával ezelőtt még bunyevác, magyar, sváb és rác parasztok tarka sokasága nyüzsgött, birtokba vette a csend és homály. A tér északi szélén magánosan álló nagy templomot mélységes sötétség környékezte, s mögötte, az egész tájékon, vak homály és kisérteties némaság ült.

Hol vette magát itt ez a szépség? gondolta Enyingi, s önkéntelenül barátjára pillantott és annak kifejezését látva, percz alatt tisztában volt a birtokvásárlással, mit eddig nem tudott megmagyarázni magának... Asztalhoz ültek. Egyszerű, polgárias kiállítással volt az megterítve.

Kevés leány gondolkodik így, mondá Enyingi mosolyogva, s egy pillantással Jakabra, kire látható kellemes hatást tettek e szavak, s majdnem érzékenyen mondá: Szóról-szóra aláírnám grófnő állítását, csak azt csodálom, hogy hol vette e tapasztalatokat?

Addig nem itélhetek, míg a birtokot nem láttam, viszonzá a kérdett, kinek csak most jutott eszébe, hogy mit határoztak Jakabbal az adás- vevésre nézve. Az ügyvéd ismét megélénkült, mert annak vette Oroszlay közönyét, hogy ő csak mint barát szerepel Enyingi oldalán, s ezentul egész figyelmét arra fordítá. Természetesen, gróf úr, mondta helyeslőleg Enyingi megjegyzésére.

Már azt remélte, hogy a parti lámpa, mikor rémülten vette észre, hogy komor ciprusfák között sírkövek meredeznek előtte s a szigettemető csillogó márványkövei csak a ladik lámpájának gyér világát verik vissza a vízre ... Aztán kápolnaszerü, komor épület mellett haladtak el s az egyik evezős hirtelen fölegyenesedett. Kiáltani akart, de hang nem jött a torkából.