United States or Mayotte ? Vote for the TOP Country of the Week !
Azt mondta, hogy még ez se jutott az eszébe, az se, ilyen hajszában az ember mindent elfelejt... A vén fiu pedig nyögött mellette: A mama, a mama... A szanatóriumban szomoru csend fogadta őket. Mikor az öregasszony szobájához értek, éppen kifelé jött a tanár. Már késő kérem. Meghalt. Az öregebb testvér neki vágta magát az ajtónak... Lihegett a melle s ordítani kezdett mint egy nagy állat.
Az urak mulattak rajta, de csak magukban s hagyták várni. A főnök ur egy kis tréfát is megengedett magának. Fegyelmi, öreg, fegyelmi... mondta neki. Az öreg elsápadt s félszegen kapkodott, mintha megingott volna alatta a csizmatalapzat. Nekem? Persze. No ne ijedjen meg. Nem igaz. Csak ugy mondtam. Az öreg azért még nyögött egyet. A főnök megsajnálta és sietett elmondani a jó hirt.
Még a legreménykedőbb természet is sötét lemondásba komorodott attól. Ida néni olyan volt, mint az őrült. Étlen szomjan és álmatlanul tördelte a kezét és járta a templomokat, de imádkozni nem tudott, csak nyögött és a halántékát simogatta.
Itthon van, oh nagyon is itthon van, nyögött Góg Ferencz. Méltóztassék besétálni! Szeretett Lilla húgom elájult ugyan, de rögtön magához fog térni, ha meghallja becses jelenlétét. Hol van? kérdé Sándor, gyorsan tovább haladva a ház felé. Lilla húgom? Lándsa Jenőt kérdem, felelt Sándor türelmetlenül. Szobájában, a vendégszobában, oh nagyon is ott van sóhajtott, Góg Ferencz. Épen most vitték oda.
Itt sülyedjek székestül a földbe, felelt az öreg asszonyság erélylyel, ha nem örülnék a te boldogságodnak. De mikor tudom, hogy az a leány nem fog téged boldoggá tenni! Miért nem? Mert nem hozzád való. Miért nem hozzám való? Mit tudom én? nyögött az öreg asszonyság, ismét visszaesve siránkozó, panaszos hangjába. Kérdezd meg atyádat, ő okos ember, jobban meg tudja mondani.
Sírt a márvány a fürész fogai alatt, nyögött az agyag a herkulesi marok szorításában, szikrázott a szilánk a véső, a kalapács, a reszelő súlyos érintésére, egy nagyszerű, haragos, zord szimfónia zenéje kisérte a művészi erőfeszítés isteni tornáját. A szerelmesek nevettek és féltek és elfutottak, mert szégyelték volna magukat, ha a verejtékező Cikiops észreveszi kiváncsiságukat.
Azután azonban mégis csak segített az Isten. A beteg lassan-lassan föl is kelt az ágyból. Rátámaszkodott a nyurga diákra s a mikor sütött a nap, már ki is sétáltak. Azért még nagyon gyönge volt. Egy darabig tartotta magát, aztán egyszerre összeesett benne az erő, nyögött, sírt és sóhajtozott a lovai után, meleg délelőttökön kiült a tornáczra és végig nézte az itatást.
Szaggatottan lélegzett s ritkás szakálla lobogott. Mikor a barátja egyszer föléje hajolt, hogy kisimítsa szeméből a haját, halálos rémülettel riadt fel s fuldokolva nyögött: Még ne, még ne... A szinház éhes volt már valami őrült nagy sikerre.
A máskülönben is fura formáju fiut nagyon megviselte a mértéktelen szomoruság, mintha elrontotta volna vele a gyomrát. Hegyes madárfeje belezöldült a betegségbe, siralmasan elgyöngült, tántorogva botorkált, mintha örökösen részeg lett volna s lázas éjszakákon sírt, nyögött és egy egészen közönséges leánynevet suttogott bele az átizzadt párnába. Anna, Anna...
Szegény húgom! szegény Lilla! nyögött Góg Ferencz. Ha a villám sújtotta volna, nem lehetett volna úgy megdermedve. Eleinte attól féltem, eszét veszti nagy fájdalmában. De a szívét elvesztette, ah! örökre elvesztette. Ezalatt Atlasz úr szobájához értek.
A Nap Szava
Mások Keresik