United States or Mauritania ? Vote for the TOP Country of the Week !


Majdnem szótalan ültek az asztalnál s az ételek és italok sem dicsekedhettek a legnagyobb kelendőséggel, de az igazság kényszerít megvallanunk, miként Türkenfrasz Gottlieb Konrad Friderik volt hollandi kapitány minden tekintetben dicséretes kivétel volt; mert ő mindig igyekezett, hol jobb, hol bal szomszédjához hajolván a csendet megtörni, majd a szemközt ülőkkel cseréle egynehány szót vagy az egész asztalhoz intézé beszédét, de ezen utolsó esetben épen sikeretlenül, mert egyik a másikra hagyván a feleletet, végre senki sem felelt a lovag nem csekély boszúságára, a mit ő az öblös serlegek nedvével igyekezett lemosni; de nehezen érhette el czélját, mivel az orvosságot az evés végéig folyvást és nagy mennyiségben használta s mégis mindamellett vészt és pusztítást látszott haragjában esküdni a feltálalt ételeknek, mert a mi közelébe hozatott, az csak nagy csonkulással juthatott tovább, kése, kanala és villája oly serény és foganatos mozgásban voltak, mint kardja még alkalmasint egy csatában sem; bátorsága, midőn Szodoray reá ijesztett, a taktika szabályai szerint szívéből hihetőleg gyomrába, mint biztosabb positióba retirált s ott mostan a máramarosi ebéd sültjein tőn pusztítást vitézi haragja, mely eredetileg a kerimi tatárok ellen lett volna irányzandó.

Most tehát rebegő hanggal intézé beszédét a nagybányai tanácshoz.