United States or China ? Vote for the TOP Country of the Week !


A bég csak bég volt mindenféleképen és török grófnak hívták a »vizityúkok«, akiknek néha dohányt adott, hogy abból papirszivart csináljanak. Ezek a vízityúkok katonák voltak, ladikos katonák, akik a Limen át szállítgatják egyik partról a másikra a tiszteket.

Úgy ültömben aludtam, ahogy voltam, csak éppen sérült lábamat raktam át a másikra, nehogy valahogy ránehezedjék. Félálomban úgy tetszett, mintha egy kis vörösfejű hegyimanó kuporgott volna oldalam mellett.

Az egyik szánkának persze balra esett a letérő, a másiknak meg jobbra, A dűlőútra kanyarodás előtt egyszerre állott meg mind a két szánka: Hóha !... Szervusz, Bódi! kiabált át a Halász majorbeli szánka ura a másikra. Szervusz Marci! hangzott a szivélyes üdvözlet onnan is. Úgy látom, egyfelé törekszünk; hadd lássalak már egy kicsit közelebbről; ezer esztendeje, hogy nem láttalak.

De ebben nem volna semmi különös. Sokkal különösebb az, hogy te, akinek csak egyet kell gondolnia, két hét óta egyik napról a másikra halogatod az utazásodat, pedig itthon nem csinálsz egyebet, minthogy reggelenkint szóról-szóra megtanulod, mit írtak ki a szinházban a fekete táblára. Olyan buzgalommal küldtök, mintha nektek utaznám el s nem a magam mulatságára.