Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. július 11.
A sovány asszony átfonta még a szomszédját is az egyik karjával, nehogy kiessék a kocsiból s ugy kiabált a lovakra: gyihé! gyihé! A hangja rikácsolt s a kis lovacskák igazán megijedtek tőle, mert galoppban iramodtak neki a büdi kaptatónak. A csodatevő szüz asszony képe a templomban volt Büdön. A két asszony nyitva találta az ajtót.
A belépőt meg a harmadik fölvonásbeli nagy áriát úgy énekli, mint talán soha senki, de a szerelmi kettősbe bele fog sülni. A mai próbán igazán csak próbálgatta: vajjon eltalál-e belőle egyet-mást? Szereltem volna rákiáltani: „Igen, valahogy ilyenformán van!..."
A kegyelmes ur egy perczig azon gondolkozott, hogy mi is hát voltaképpen érdeme a díszpolgárságra és rájött, hogy semmi. Szégyenlette magát a levél elolvasása után, mert bizony igazán elfeledkezett erről a kis fészekről, Szüts Tamásról, meg a többiekről. Mosolygott, ujra elolvasta a levelet s hátradülve székében, teljesen átengedte magát az emlékeinek.
Ez meggondolandó... és csiklandós ügy. Hadjáratban nem sokat teketóriáznak, ha a magam szakállára hagyom el a posztot és ebben engedetlenséget találnak látni elverik rajtam a port. Másfelől pedig ösztönszerűen éreztem, hogy összeköttetést kellene találnom a regimenttel, mert itt már igazán nincs semmi keresni valóm. Hol vannak már ettől a vidéktől a régóta folyó harcok!
Az jutott eszembe, hogy látjuk-e még vajjon valaha azokat, akiket most ebben a határszéli völgyben hátrahagytunk? Miért jutott ez épen most eszembe, igazán nem tudom. Délelőtt tizenegyig szakadatlanul mentünk. Keresztülhaladtunk egy kis erdőcskén is. Silány erdőcske volt biz ez, odahaza inkább csak ciherszámba mehetett volna. Útnak, vagy útfélének itt már híre-hamva sem mutatkozott.
Megfogjam a kezét, vagy ne fogjam meg?... Az ördögbe, hát ez igazán szamár komédia... Nem jól gondolkozol, Regina próbáltam megkockáztatni egy ügyetlen hízelgés-félét, tudnod kellene, hogy már annyira hozzám tartozol, hogy inkább levágatnám a félkaromat, semhogy valamiféle bajba sodorjalak. Hozzád tartozom? Akár csak az édes testvérem. Mégis itt akarsz hagyni?
Ujságot is akarok mondani, gróf úr, ha érdeklik egy kevéssé az én ügyeim. Ekkor már Oroszlay háza előtt voltak, s Enyingi megállva a kapu előtt, kérdőleg nézett rá. Vőlegény vagyok, s leendő házasságomat tulajdonképpen méltóságodnak köszönöm. Nekem? kérdé csodálkozva a gróf. Ezt igazán nem tudom, hogy történhetik, miután semmit sem sejtek arról.
Honnan mered te mindezt ilyen határozottsággal megállapítani? Onnan, hogy már rég megszüntek a kis kacérkodásaid, amelyek nem tartoznak az igazi lényedhez s amelyek miatt én sokszor gondoltam eleinte: be kár ezért az asszonyért! Te ma egészen más vagy, mint voltál és minél jobban elfelejtgeted a „szerepedet", annál tisztábban látom, hogy milyen kincs vagy. Igazán annak tartasz?
Meglátszott a készülődésén, a hogy a kabátja ujjával a kalapját kefélte, meg a hogy határozatlanul, rákészülve arra, hogy bármelyik pillanatban hátrafordul, végigment az udvaron. A tulsó ajtóban is megállott még egy pillanatig s olyan illedelmesen kopogtatott, mintha igazán valami urhoz menne be és azután egészen csend lett.
Lásd Lenke, ebben a kérdésedben tulajdonképen az én teljes igazolásom van. Te is úgy látod, hogy nem voltunk igazán egymásnak valók. Az asszony némán játszadozott a napernyőjével. Amikor arra szántam rá magamat, hogy megházasodjam, már azok közé számíthattak, akik a nem házasembereknek való szertelenségeket kitombolták magokból.
A Nap Szava
Mások Keresik