United States or Yemen ? Vote for the TOP Country of the Week !


Mi a macskát fogok csinálni ezzel a félbolonddal? Mondhatom buta ügy. Fogalmam sem volt róla, miképen lehetne belőle tisztességgel kievickélni. Eközben valami kellemetlenül nehéz szag ütötte meg az orromat. Körülnéztem, hogy mi lehet. Ahá! A kendő. A Regina nagykendője, amely mellettem hevert. Felemeltem és... hamar visszatettem. Csakugyan az illatozott így visszájára.

Mindegy, hogy mim sebesült meg nevetett vidáman a fiú az a lényeges, hogy megsebesültem hála Istennek és nem fogok meggyógyulni. Száz orvos? Mit száz orvos! Ezer Regiments-Arzt nem fogja tudni annyira vinni, hogy visszatranszferáljanak a Kader-hez és megint idehozzanak... pedig bátran, sőt becsületemre mondom! vitézül harcoltam.

Hogy hol vagyok, kinél, mit cselekszem a jövőben, azzal nem kivánom untatni, levelem czélja csupán az, hogy megköszönjem irántam tanúsított jóságát és meggyőzzem, miként nem hálátlanság, hanem az önérzet vitt arra a lépésre, melyet elkövettem, s melyet reménylem, nem fogok megbánni soha!

És a madárkák után nézegetve, megkérdezte: Melyik a sneff? Ó, maga! maga édes; várjon csak; a sneff majd később jön. Akkor már este lesz; egészen este lesz; minden madár elhallgat; csak a sneff mondja hangosan: „cpsz! cpsz! kro kroj! kroj kroj!..." Úgy teszen?... !... és nem fogok én félni? Dehogy is fél, szivem. Majd meglássa. A sneff nem bántja magát. Várjon csak.

Ne kacagj, szamár... nem vagyok részeg, kiáltotta neheztelve a vörös, de azért maga is nevetett és ajkai körül a furcsa grimaceok még szaporábban váltogatták egymást, mint az imént azért sem vagyok részeg, hiába számítottál , hogy bele fogok fordulni a pocsolyába... Figyelni kezdtem a beszédre. Mire számítottam én?

Bár sohase jöttem volna nyomára Dózia létezésének, de megnyugodtam benne s azonkívül megesküdtem anyjának, hogy őrködni fogok fölötte s meg is tartottam mindaddig, míg tehetségemben állott. És most nem fogok olyat tenni, mi lelkiismeretemmel nem fér össze. Félnék attól, esküm miatt! Láttad azt a nőt, Dó-zi-a any-ját? kérdé hévvel Eszthey. Beszéltél vele?

De persze azt válaszoltam, hogy nagyon lesz, jöjjön, nem fogok hosszú pofákat vágni, ha rám kopogtatja az ajtót és megkérdezi, hogy ki van itthon. Aztán röviden elmondtam neki, hogy a porráégett tanya pusztulásakor rajta kívül még két lélek menekült meg: egy igen öreg asszony és egy leánygyermek.

Tegnap találkoztak először egy évi elválás után s alig válthattak pár szót egymással. Nem csoda ha türelmetlenűl vágyott ölelésére s korán reggel hozzá sietett. Őrült volnék, ha újra gyanakodni kezdenék, most már belátom, hogy őrült volnék. Megtartom fogadásomat, bízni fogok nőmben, nem adok okot, hogy elhagyjon. Azt hitte, tökéletesen megnyugtatta lelkét s nagyon meg volt elégedve magával.

Én neked nevelőanyád vagyok és leszek! Haldokló anyádnak igértem meg, hogy gondoskodni fogok rólad, s azt megtartottam és míg élek, semmi körülményben sem hagylak el. De bizalommal kell lenned hozzám. Nem mondom, hogy szeress, mert az érzés dolga, de arra kérlek, tekints úgy, mintha gyermekem volnál, s gondold meg, hogy neked rajtam kívül senkid sincs e földön. Kik voltak szülőim?

Majd egyszer... később... el fogok vándorolni a hazádba és fölkereslek de addig lesz, ha minél messzebb igyekezel tőlem maradni. Nem szakítottam félbe ezt az elkeseredett dunnyogást. Igaz, hogy nem is tudtam volna. Hiába... szegénynek sokban igaza volt, ha nem is mindenben. Ezt be kellett magamnak vallanom, bármint tiltakozott is ellene jóérzésem.