United States or Svalbard and Jan Mayen ? Vote for the TOP Country of the Week !


Hogy egy tanya helyett tíz tanyám legyen? Nekem az az egy tanya is elég dolgot ad. Lárifári. Tudom, hogy van miből megélnie s ha éppen költekezni akar egy kicsit, ezért még nem kell megházasodnia. De gazdag gazdagot választ; ez már világ sora. A gazdagnak nincsen igaza: a legtöbbször rossz üzletet csinál.

Eleinte csak lépésben, vigyázva, meg-megállapodva haladt és minduntalan visszanézett később azonban, úgy látszik, mégis csak nekibátorodott és most már futva iparkodott a tanya felé. Míg odajárt, ráértem okoskodni. Első gondolatom természetesen az volt, hogy mit kezdjek vajjon ezzel a megzavarodott elméjű teremtéssel? Itt tartsam? Elkergessem? Egyik sem látszott kivihetőnek.

Hanem aztán meggondolja magát. Haragos embernél nem szerszám a puska. Ennélfogva szép csendesen megfordul, elindul, megy, megy és lassankint letűnik a látóhatárról. Most kezd aztán szerepelni Ködmön János, a ki borzasztóan meg van ijedve. A tanya padlásáról kileste, látta, hogy a lopás föl van födözve. Látta, hogy Tanyás a pusztakapitány tanyája felé tart.

Még marhacsapást sem láttunk, pedig már jókora darab földet hagytunk a hátunk mögött. Se szarvasmarha nem járt itt, sem ember. Mert bizony embert sem láttunk. Felkapaszkodván egy lankás hágóra, ott egy nyírfákkal körülszegett tisztáson végre megpillantottuk az ember nyomát. Csak a nyomát és nem az embert. Egy porig leégett tanya vagy más efféle szerdék lehetett, ami itt szemeink elé került.

Egy-egy pillanatra semmit sem lehetett látni, csak ezt a vastag, szikrával kevert, széles lökésekkel szerteszét gomolygó fekete füstöt... Szabad szemmel is észre lehetett venni, hogy a megriadva ide-oda futkosó barmokat lovas katonák fogdossák össze és terelik hátra az égő tanya mögé. Rövid vártatva Morelli kapitány komolyra keményedett ragyás arcát pillantottuk meg az erdő szélén.

A mi embereink kapták föl az ős-magyarságnak ezt a hajdanta európaszerte rettegett »pogány«, kiáltását, mely a turk-nomádok ajkán mai napig is ebben az eredeti formájában viharzik föl. Futottam a tanya felé, ahogy csak bírtam. Csakugyan a mieink! Egy mellettem tovaszáguldó huszársvadrón majdnem legázolt, alig tudtam a lovak patái elől idejében félreugrani.

Mindezt a változatlanul állandó és sokezer éves igazságot nem azért említem, mintha mentegetni akarnám a tagjaimban zsibongó nagymérvű izgatottságot, hanem azért, mert talán ez volt oka, hogy az előttem kibontakozó helyzetet még akkor sem voltam képes helyesen megítélni, amikor az ütközetnek ez a része már-már a tanya felé húzódott le. Lovasság is résztvett a harcban.

Ebben a pillanatban a leégett tanya irányában levő lankás magaslaton tőlünk körülbelül kétezer lépésnyire alig kivehető apró pontok jelentek meg a láthatár vonalában. A távolság még sokkal nagyobb volt, semhogy a talajból alig kiemelkedő pontoknál egyebet is ki tudtam volna venni, annyit azonban szabadszemmel is láttam, hogy ezek az apró pontok mozgásban vannak.

A kuvaszok meg sem kiséreltek ilyesmit, hanem körülállták a terepet és ráncolt. homlokkal, hegyezett füllel lestek azt a pillanatot, amikor rájok kerül a sor a nagy atak végén, ha majd izzé-porrá kell szakgatni a szorongatott nyestet. Akkora volt a mozgás és a zaj, hogy az egész tanya apraja és asszonyféléje odagyülekezett a nyestfogókhoz.

Választ látszott várni zűrzavaros beszédére, mert ismét rám meresztette a tekintetét. Azonban mit mondhattam neki? Az igazságot? Azt saját szemeivel is láthatja, ha a romokban heverő tanya felé néz. Egyebet pedig ugyan mit mondhatok? Jobb lesz másfelé kanyarodni ezzel a diskurzussal. Aztán hol bujkált maga, kis leány itt az erdőben, hogy senki se látta? A nagy barlangban. Van itt olyan is? Van.