United States or India ? Vote for the TOP Country of the Week !


A fia előbb nem tudott ránézni. Ha fölemelte a szemét, hogy az anyjára tekintsen, egyszerre erőt vett rajta az indulat. Komoran, szemeit a tányérra szegezve, felelt egy-egy szóval a sok kérdésre s ugy gyült benne lassankint a keserüség, hogy már nem tudta volna kiállani sokáig. Azon töprengett, hogy miért eszik ő voltaképpen egy asztalnál ezzel az idegen asszonynyal.

Minden újabb recitálásában jobban benne volt, hogy: „hallod e te odabent, gyere már ki, mert mindjárt úgy elhajítom ezt a bokrétát, hogy jobban sem kell". Ezer szerencsére a legválságosabb pillanatban, amikor végkép feltette volt magában, hogy egyszernél többször már nem kiabál, mégis csak hallatszottak azok a bizonyos siető lépések.

A számadóné csendes, szűkszavú asszony volt, aki, ha gondolt is valamit, nem igen merte azt elárulni. Ha meg a kis leánya kérte, hogy ne szóljon az apjának, akkor éppenséggel megnémult; bomlott a gyermekéért s minden kivánságát teljesítette volna. Mindössze ennyit szokott mondani: „Bözse. vigyázz!" és ebben benne volt minden elképzelhető intés és jótahács. Bözse vigyázott is.

A fiatal ember fölállott és lázasan, mintha beteg lenne, motyogott magában: Mennek, jönnek, mennek... Egyszerre gyorsan visszafordult az emberéhez s kiváncsiságban égve sürgette a szemeivel, hogy mondjon még valamit. Az összetört ember most már egészen mozdulatlanul, nyugodtan feküdt, csak a zubbony alul kicsergedező vér mutatta, hogy még nem aludt el benne az élet.

A duttyán azonban szerfölött úri. Már festett asztal is van benne. Ily haladások történnek. Ez elég szép dolog, hanem az nem kellemes, hogy két oldalán egyformán dudál a szél és hiában sürög az ember, csak fázik. Az állatok is fáznak kint, bár odakint azért jobb, hogy süt a nap. nagy vásár ez a mostani, már ami a jószágot illeti.

Mindegy, motyogta, persze, hogy mindegy; hál' Istennek, nekem nagyon mindegy. Gina feléjök tartott; nagyon zavart volt még, de érezte, hogy neki is van köze ahhoz, amit ezek beszélnek most. Mindent akart tudni. Már nem volt többé kis leány. Krebsler lekapta előtte a kalapját és mély meghajlással, ünneplésen bókolt: grófné! Ahogy ezt mondta, abban minden benne volt.

Teljesen helyreállott a bizalom, mi is bementünk a városba és az olaszok is szabadon jártak-keltek benne. Rövidesen eltünt minden nyoma az ellenségeskedésnek. A mult héten mártarka délutánt‟ rendeztünk a kútnál. Olasz lányok és asszonyok nevettek a mi katonáink tréfáin. Ezt a nevezetes kutat lefényképeztük és bemutatjuk önöknek is. Gabona. Milyen bűvösen hangzó szó lett ez a háború alatt.

Nagy, a közönség átlaga előtt ismeretlen nyomoruság volt megfestve benne, egy fiatal ember tragédiája, a ki mert türelmetlenül szerelmes, elvesz egy szép, szegény és ostoba leányt s aztán züllik, megöli az asszony butasága. A vége szegényember-halál, olyan, a milyent a mosónék szoktak berendezni maguknak.

Merte-e volna hinni, mikor besorozták, hogy megéri ezt is. Milyen régen volt, mikor az édes anyja áldott betüivel az első levelet hozta a tábori posta török földre, állván benne: légy türelemmel, fiam, majd eltelik az idő, látod, két hét már is eltelt. El ám. Azóta a tizedik esztendő járja. Másnap, mikor minden darab mondurt, fegyvert leraktak, jön még az utolsó aktus: a szabadságos kis könyvek.

A fiúcska zajosan parancsolgatott piciny hugának, aki áhitatosan leste szavait. Ha szárnyok volna, oltárképek lehetnének, gondolta a mamájok. Ezalatt azok ketten eljutottak az erdei ösvényig. Idegeneknek arrafelé tilos volt a járás kelés. Aki ott megfordult, az bizonyos lehetett benne, hogy senkivel sem találkozik.