Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 11.
Ne sírjon, hanem beszéljen, kiáltott rá szigorúan Obrenné. Nekem nem felelt, most itt az ideje, hogy megvallja bűnét a... Gyorsan elhallgatott Hermance egy figyelmeztető pillantására. Beszélj, gyermekem, mondá a grófné szeretetteljes hangon... Tudod, mivel vagy vádolva, s mondd el, igaz-e az, vagy nem. Légy őszinte hozzánk.
Ezalatt Dózia kiváncsian tekintgetett ide, s tova, mint a ki nem tudja, hol van, s arczán feszült várakozás volt kifejezve, mialatt társnőjét követte, ki fölérve a lépcsőn, jobbra fordult, s a komorna szobái felé tartott. Ernesztine az ablaknál állt, midőn a grófné belépett, s a neszre visszafordulva, mondá: Ily későn, grófné?
Ernesztine, a kalapomat. Itt van a kezemben, de ujra kérem, ne menjen grófné. Miért fecsérled a szavakat? Minden hónapnak ezen a napján felöltözöm, úgy mint ma. Télen fekete szőrruhába, szürke nyúlprémes bundába, s a kalappal, melyet négy forintért vettél számomra a Kerepesi-úton. Keztyűim kopottak, a lábamon sárczipők.
És én köszönöm, hogy bizalommal volt hozzám, grófné, csak egy kérdést engedjen még, miről azonban nem tudom, hogy nem kiméletlen-e. Tud-e erről a dologról férje? Hermance arczát ujra sötét pir önté el, mert nem tudta, mit foglal magában ez a kérdés, s önkéntelen lesütve szemét, halkan mondá: Nem! És nem is akarja tudatni vele? Nem, mert különben nem fordultam volna önhöz segítségért.
A hatás, mit Esztheyné modora, beszéde, lázas érdeklődése Dózia iránt rá tett, egyszerűen az volt, hogy az nem lehet más, mint Hermance gyermeke, ki Isten tudja hol és mily körülmények között született s arról senki más nem tud, mint az az öreg komorna, kiről a grófné azt mondta neki, hogy föltétlenül bízhatik hűségében és hallgatásában.
Az ember megismerkedik egymással, mert kénytelen vele s ott ül aztán egy szép esős idő alkalmával a veranda alatt X. gróf, Y. grófné két kis fiával, Z. gyapjukereskedő, 2. szinész, A. gőzhajó-kapitány, C. tiszttartó, D. lapszerkesztő, E. orvos, F. tisztelendő ur, G. dandy, azután táblabiró Tallérossy fon Zebulon, aztán meg egy vad poéta.
A leány gyorsan megfordult és elhagyta a szobát. Hova viszi őt, grófné? kérdé egyszerre észrevehető nyugtalansággal az intézet főnöknője. Alkalmasint haza... Hova vihetném? És a gróf? Fölösleges erről beszélnünk, mondá türelmetlenül, majdnem büszkén és hidegen Hermance. Valamit kell vele tennem, ha ön kérésemet megtagadja, nem hagyhatom őt az utczán.
Én mindezt tudom! viszonzá meleg tekintettel Jakab gróf. Eszthey grófné mondta el nekem és semmi hatást sem tett az rám. Higyje el, ha igazán és mélyen szeretünk, nincs hatalom és helyzet, a mi eltántorítson, s én érzem, hogy csak önnel lehetek boldog, s az ön birása nélkül haszontalan tagja lennék az emberiségnek.
Hányadszor kérded ezt, Ernesztine? folytatta a tükörtől visszafordulva Hermance grófné, s ujra jóízüen nevetett; majdnem csúfolódva ejté ki szavait. Mondd, miért akarsz visszatartani, hisz tudod, hogy rossz helyre nem megyek! Nem tudom.
Alig birta könyeit visszatartani s remegő hangon mondá: Ha így van, akkor nincs többé én rám szüksége Dóziának, ki pártfogót lelt önben, még pedig erősebbet, hatalmasabbat, mint én vagyok, ki nem léphettem föl nyiltan, mert gátoltak abban a körülmények. Most Oroszlayn volt a csudálkozás sora. Csak nem akarja grófné elvonni kezeit Dóziától? kérdé meglepetve.
A Nap Szava
Mások Keresik